Több volt a turista Romániában, de kevesebbet költöttek

300 ezerrel több külföldi látogatott Romániaba 2015-ben, mint egy évvel korábban, de hiába, az ország idegenforgalmi bevétele 100 millió dollárral csökkent.

Az Európai Unión belül egyetlen államban, Magyarországon nőtt csak nagyobb mértékben a külföldről érkezett turisták száma 2015-ben, mint Romániában. Nálunk 16,9 százalék volt a gyarapodás mértéke, az anyaországban pedig 17,9 százalék. Azonban hiába a tekintélyes mértékű növekedés, Románia egyelőre a futottak még kategóriába tartozik a nemzetközi idegenforgalom tekintetében, sőt, a közép-kelet-európai régióban is súlytalannak számítunk.

A Turisztikai Világszervezet (WTO) adatai szerint 2015-ben 2,2 külföldi látogatott el hozzánk, szemben az egy évvel korábbi 1,9 millióval, ami nevetségesen kis szám, összehasonlítva a Magyarországot felkereső 14,3 millió turistával. Szintén nem emlegethetjük magunkat egy napot Csehországgal vagy Horvátországgal, mely országokra 11,1, illetve 12,7 millióan voltak kíváncsiak, Lengyelországról, a maga 16,7 millió látogatójával nem is beszélve.

Az EU-ba összesen  607,7 millióan utaztak be, a legtöbb látogatót Franciaország (84,5 millió), Spanyolország (68,2 millió) és Olaszország (50,7 millió) fogadta. A turisták mintegy 450 milliárd dollárt hagytak az uniós tagállamokban, hozzánk azonban ennek az összegnek csupán a töredéke, 1,7 milliárd jutott, 100 millióval kevesebb, mint egy évvel korábban.

Bár a látogatók számának tekintetében csak a második helyen áll, a legtöbb bevétele Spanyolországnak volt az idegenforgalomból, 56,5 milliárd dollár. A mi régiónkban Lengyelországban költötték a turisták a legtöbbet, 9,7 milliárd dollárt, majd Horvátország és Csehország következik 8,8, illetve 6 milliárd dollárral. Magyarországra hiába érkezik több turista, mint e két utóbbi országba, kevesebb időt töltöttek el ott, tehát kevesebbet is költöttek, 5,3 milliárd eurót, mely összeg azonban két és félszerese a mi idegenforgalmi jövedelmünknek. Rajtunk még Bulgária is túltesz, deli szomszédunknál egy év alatt több mint 4 milliárd dollárt költenek a látogatók.

Szerény hozzájárulás a GDP-hez

Az idegenforgalomunk nemcsak nemzetközi viszonylatban szerény, az ágazat a hazai gazdaságon belül is alig észrevehető. Tavaly Románia bruttó hazai terméke 160 milliárd euró volt, a turizmus ehhez 0,9 százalékkal járult hozzá. A miénknél lényegesen fejlettebb francia és olasz gazdaság esetében az idegenforgalom részaránya 2, illetve 2,1 százalék, Spanyolországban pedig a gazdaság teljes forgalmának 4,6 százalékát teszi ki. Magyarországon 4,3 százalékkal járult hozzá a nemzetközi turizmus a GDP-hez, Bulgáriában 7,3, Görögországban 7,5, Horvátországban pedig 17,3 százalékkal.

Szakemberek szerint ha megfelelő idegenforgalmi infrastruktúrával és szolgáltatásokkal rendelkeznénk, akkor a meglevő turisztikai potenciállal 10-15 milliárd dolláros bevételt lehetne elérni. A közszállítás állapota is hátráltatja a turizmus fejlesztését, mivel nemcsak, hogy autópályáink nincsenek, de a nemzetközi repterek száma is a kelleténél kisebb.

Kapcsolódók

Kimaradt?