A Romániai Magyar Gazdák Egyesületével egyeztetett az RMDSZ

Közös cél, hogy a romániai magyar közösségnek erős parlamenti képviselete legyen, a törvényhozás mellett a kormányzati szerveket úgy befolyásolni, hogy azok figyelembe vegyék a gazdák valós igényeit – hangsúlyozták kedden azon a megbeszélésen, ahol Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Kovács Péter ügyvezető elnök a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) képviselőivel találkozott Kolozsváron.

A találkozón elhangzott: az RMDSZ már elkezdte választási programjának kidolgozását, és mivel a magyar közösség nagyobb része vidéken él, azt szeretné, ha ebben a dokumentumban hangsúlyosan megjelennének a gazdatársadalom elvárásai.

Kelemen Hunor szövetségi elnök rámutatott, a Szövetség partnerként tekint az RMGE-re, mert annak eddigi munkássága bizonyítja, hogy képviseli a romániai magyar gazdák érdekeit, az RMDSZ számára pedig fontos, hogy a lehető leghitelesebb forrásból tájékozódjon ennek a társadalmi rétegnek az igényeiről. „A gazdák elvárásaira, problémáira helyes választ csakis a gazdákkal közösen tudunk kapni” – nyomatékosította a szövetségi elnök.

A két szervezet közötti párbeszédet erősíti az a gazdafórum-sorozat is, amelyet Hargita megyében bonyolítottak le, és amely során arra hívták fel a figyelmet, hogy az Európai Unió nyújtotta lehetőségekkel élni kell. „Elengedhetetlen, hogy a gazdákat itthon, a vidéki kis és közepes gazdaságokat pedig életben tudjuk tartani. A gazdák nemcsak gazdasági tevékenységet folytatnak, hanem fejlesztik azt a régiót, ahol élnek, munkájuk azért is felel, hogy vidéken javuljon az életminőség, a kivándorlás helyett az itthon maradást válassza a felnövő generáció” – tette hozzá Kelemen Hunor.

A megbeszélésen az RMDSZ és az RMGE kikötötték, a felek a következő időszakban hangsúlyosan konzultálnak egymással annak érdekében, hogy a következő négyéves parlamenti ciklusban a gazdaságok megerősödjenek, szorosabbra fűzik kapcsolatukat azért, hogy a gazdák még inkább hozzájuthassanak azokhoz a támogatásokhoz, amelyekre szükségük van.

A találkozón a Romániai Magyar Gazdák Egyesületét Sebestyén Csaba elnök képviselte, jelen volt Bodó Géza, az RMGE udvarhelyszéki szervezetének elnöke, az RMGE Arad megyei szervezete részéről Kocsik József és Zágoni Szabó András, illetve Vákár István, Kolozs Megye Tanácsának alelnöke.

Kimaradt?