A háromszéki fizetések növeléséhez járulhat hozzá a szépmezői ipari park

A háromszéki átlagbér növekedéséhez és a jóléti mutatók javulásához járulhat hozzá a Sepsiszentgyörgy melletti Szépmezőn épülő Ipari Park beindítása, hangzott el azon a keddi sajtótájékoztatón, amelyet a szépmezői létesítménynél tartott Antal Árpád polgármester és helyi gazdasági szakemberek.

Antal Árpád szerint a sepsiszentgyörgyi önkormányzat gazdaságfejlesztési politikájának célja, hogy növekedjen a lakosság átlagfizetése, és ez úgy érthető el ha a cégek versenyeznek a munkavállalókért, azaz magasabb béreket, jobb munkakörülményeket ajánlanak.

Az elöljáró rámutatott, hogy Kovászna megye munkanélküliség tekintetében, 2008-ban országos szinten a 40-ik volt de 2015-re 17 megyét utasított maga mögé, ami azt mutatja, hogy Háromszéknek jobban voltak a gazdasági válságra adott válaszai, mint a többi megyének. Hozzátette, hogy tavaly év decemberében az egy évvel korábbi időszakhoz képest 1766 plusz munkahelyet jegyeztek és egy év alatt 14,13 százalékkal nőtt a nettó átlagjövedelem.

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint vannak már érdeklődő cégek, amelyek betelepednének a szépmezői ipari parkba, de a bonyolult procedúrák miatt júniusban zárják le a pályázatot és akkor fordulnak az ipari minisztériumhoz, hogy az kiadja az ipari park minősítést, ezután kezdődhet el a cégekkel való szerződéskötés. Miklós Zoltán a sepsiszentgyörgyi önkormányzat RMDSZ frakciójának vezetője szerint kidolgozták az ipari park szabályzatát, amely alapján kedvezményeket kaphatnak a betelepülő vállalkozások a befektetés nagysága, a tevékenység jellege, a munkahelyek száma és a fizetések nagysága alapján. 

A sepsiszentgyörgyi tanács gazdasági bizottságának elnöke, Debreczeni László a sajtótájékoztatón úgy értékelte: sikeres volt az önkormányzat adópolitikája, amely lehetőséget nyújtott a helyben bejegyzett vállalkozásoknak, hogy visszaigényeljék ingatlanadójuk egy részét. Debreczeni László emlékeztetett, hogy három évvel 1,2%-ról 1,8%-ra emelték a jogi személyek ingatlanadó kulcsát, de a sepsiszentgyörgyi vállalkozók minden évben visszapályázhatják a befizetett adójuk egy részét.

A gazdasági szakember szerint döntésüket arra alapozták, hogy 2012-ben az 50 legnagyobb adózó fizette be az ingatlanadó 53 százalékát, de közülük csak 10 volt helyben bejegyzett vállalkozás, a többi bank, biztosító, bevásárlóközpont vagy állami vállalat. A jogi személyekre vonatkozó ingatlanadó megemelésével három év alatt 8 millió lejes többlet összeg folyt be a városkasszába, ebből pedig 1,7 millió lejt pályáztak vissza a Sepsiszentgyörgyön bejegyzett cégek.

A Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Édler András a keddi sajtótájékoztatón rámutatott: ma Háromszéken az nem dolgozik, aki nem akar, hiszen a könnyűipar-, a textil és autóalkatrész ipar sok embernek biztosít munkalehetőséget, viszont ott nem elég magasak a fizetések. Édler szerint szeretnének olyan ágazatokat meghonosítani, amelyek nagy hozzáadott értéket termelnek és magasabb bérekért, képzett munkaerőt foglalkoztatnak. Ilyen például az informatikai és kommunikációs ágazat, amelynek érdekében az IT Plusz Klaszterrel közösen létrehozták a Design Bank nevű startup és innovációs központot azzal a céllal, hogy ha 20-30 kezdő vállalkozást támogatnak, abból néhány a nemzetközi piacra is kitör.

Kimaradt?