Székely válasz a nagy tejfeldolgozóknak: KÉZDI tej a helyi gazdáktól

Száz százalékos tehéntejből készült, KÉZDI névvel ellátott sajtot, tejet, tejfölt és túrót kóstolhattak meg az érdeklődők az almási kultúrotthonban május 25-én, szerdán. Az idén alakult Kézdi Lacto Coop szövetkezet Keresztúron elkészített első termékei, amelyek nevükben is a helyi jellegzetességeket (Kézdi Céhes Sajt, Kézdi Perkő Sajt) reklámozzák, már kaphatóak a Bertis üzletekben, hétfőtől pedig a megye más élelmiszer üzleteiben is megvásárolhatóak lesznek.

„A Fejér László Ödön parlamenti képviselő közbenjárásával, a megyei mezőgazdasági egyesületek és önkormányzatok együttműködésével létrejött szövetkezet példás összefogás, kemény csapatmunka eredménye” – fogalmazott a termékbemutatón Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasási Igazgatóság vezetője. „Romániában a tej importja áprilishoz képest 64 százalékkal nőtt. Ebben nagy kivédési lehetősége van egy ilyen irányú kezdeményezés kivitelezésének. Fontos lépésnek vagyunk szemtanúi. Még vannak megoldásra váró technikai kérdések, mint például a savó felhasználása és a helyi tejcsarnokok engedélyeztetési procedúráinak a lebonyolítása. Ezeket mihamarabb orvosoljuk.”

A Kovászna megyei tejtermelők áprilistól küszködnek súlyos értékesítési gondokkal. Mintegy 500 felső-háromszéki gazdát ért csapás amiatt, hogy a Covalact tejfeldolgozó egyoldalúan szerződést bont velük, és fokozatosan, április – júniustól nem veszi át tőlük a tejet.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta, ez a szövetkezet a székelyek csattanós válasza azzal szemben, hogy a nagy felvásárlók cserbenhagyták a helyi gazdákat. „A kis ügyeket a nagy ügyektől az különbözteti meg, hogy egymagunkban nem tudunk semmi előremutató lépést megtenni, csak közösen. A másfél évvel ezelőtti dél-tiroli tanulmányút óta hangsúlyozzuk a mezőgazdasági szövetkezetek létrehozásának fontosságát, és örömmel tapasztaljuk, hogy Kézdiszéken is nyitottak voltak erre a gazdák és mára kézzelfogható, kóstolható eredménye is van. Ez az ügy Kézdiszéken több mint kétezer családot érint. A tej behozatali liberalizációja és a tejfelvásárlás után ennyi család maradt volna hoppon, ha a gazdák nem fognak össze. A megyei önkormányzat támogatásával létrejött AgroSic Egyesületen keresztül 120 ezer lejt ígértünk a szövetkezet támogatására, amelyből 40 ezret már át is utaltunk. Terveink között szerepel, hogy Orbaiszéken és Erdővidéken is mihamarabb szövetkezetet hozzunk létre.”

Az elnök szerint az eddigi tejfelvásárlók kivonulása miatt a megyében több helyen meg kell ismételni a kezdeményezést, mert nem mindegy, hogy a multikban megvásároljuk az 5 lejes, tejporos, hígított tejet, vagy annak feléből a helyi, száz százalékos tehéntejből készült terméket vesszük meg. Továbbá arra bíztatott mindenkit, hogy vásárolják és népszerűsítsék a KÉZDI terméket.

Fejér László Ödön parlamenti képviselő köszönetet mondott az egyesülethez csatlakozó szászfalusi, kézdivásárhelyi, ozsdolai, kézdiszentléleki, kézdimartonosi, szentkatolnai, kézdialmási és berecki gazdáknak a nyitottságukért és elszántságukért, valamint a polgármestereknek, szarvasmarhatartó egyesületeknek és közbirtokosságoknak. „A helyi gazdákkal való találkozásokon született meg az ötlet, hogy kézbe kell venni a helyzetüket. Örülök, hogy sikerült megoldást találni a tejtermelők problémáira.” Az eseményen a képviselő felkérésére Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere ígéretet tett arra, hogy az ipari park épületének nagy csarnokát átadja a tejfeldolgozó üzem működtetésére.

Nagy Károly, a Kézdi Lacto Coop szövetkezet elnöke szerint sokat léptek a tej útja érdekében: képzéseken vettek részt, több mint 400 gazdával találkoztak, elemezték a hibákat és tanultak belőle. „Nagy kő esett le a szívemről, amikor az első autó elgördült a tejjel, és amikor megérkeztek az első termékek. Egy éve nem gondoltam volna, hogy ma Almáson a mi, egészséges termékünket kóstolhatjuk.”

Molnár István, Almás község polgármestere köszöntőjében a gazdákat további tejtermelésre buzdította és arra, hogy bízzanak magukban. „Elértük mára, hogy kézdi tejet ihatunk, KÉZDI tejterméket ehetünk.”

Az eseményen részt vevő Tankó László, a Keresztúri tejfeldolgozó üzem ügyvezető igazgatója elmondta: „nekünk az a szerepünk, hogy együtt adjunk választ arra, hogy mennyi lesz a tej ára. Legyenek büszkék arra, hogy eljutottunk erre a szintre. Arra kérem önöket, nézzék az eredményeket. Ez a modell. Nem építünk gyárat, tejfeldolgozót működtetünk. Nem tejpénzkifizető hely, amit főzünk, azt esszük meg. Rajtunk múlik. Holnaptól kóstolják meg a terméket és jelezzék észrevételeiket. Készítsünk olyan terméket, ami nekünk jó, ami egészséges.”

Máté István Olivér, a Kézdialmási Szarvasmarhatartó Egyesület elnöke, a Kézdi Lacto Coop alelnöke pozitívan értékelte a kezdeményezést. „Mihamarabb lépnünk kellett a szövetkezet létrehozásával, mert a Covalact május 10-én vásárolta fel tőlünk utoljára a tejet. Almásban és Csomortánban negyven gazda foglalkozik tejtermeléssel. Egyesületünk ezelőtt tíz évvel döntött úgy, hogy begyűjti a tejet az akkori tejcsarnok lebontása miatt. A csoportosulásba öt egyesület és magánszemélyek is csatlakoztak.”

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?