A jegybank csökkentette inflációs előrejelzését

A jegybank 0,8, illetve 0,7 százalékponttal csökkentette az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését - közölte kedden Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzója.

A legújabb negyedéves inflációs előrejelzés szerint a központi bank az idén 0,6 százalékos inflációra számít a februárban közölt 1,4 százalék helyett. A jövő évre 2,7 százalékos fogyasztói árindex növekedéssel számolnak a korábban közölt 3,4 százalék helyett.

Márciusban újabb történelmi mélypontra, mínusz 3 százalékra csökkent az éves infláció, ami elsősorban az élelmiszerek olcsóbbodásának köszönhető. Tavaly június óta van negatív tartományban a fogyasztói árindex, miután két lépésben csökkentette a kormány az általános forgalmi adót.

Az irányadó kamat tavaly május óta a szintén történelmi mélypontnak számító 1,75 százalékon áll.

Kapcsolódók

Kimaradt?