Heteken belül megtelhet élettel a székelyudvarhelyi inkubátorház

Fiatal vállalkozókat hívott meg a Hargita megyei tanács a székelyudvarhelyi inkubátorházba, amely éppen azzal a céllal indul, hogy segítse és támogassa a fiatal vállalkozókat. Hargita Business Center a székelyudvarhelyi volt Növényvédelmi Központ helyére épült, így a szennyezett ipari területet is sikerült megtisztítani. 

Az eseményről és az inkubátorház projektjéről Arros Orsolya RMDSZ-es polgármesterjelölt és Borboly Csaba megyeelnök közösen számoltak be az egyik helyi rádió csütörtök délelőtti műsorában. 

„A megyei tanács azzal a céllal kezdeményezte ezt a beruházást, hogy támogassa azokat a fiatalokat, akik vállalkozásba kezdtek, ugyanakkor tanulni és fejlődni szeretnének. Az inkubátorház nem irodaház, hiszen szolgáltatások sorát kínálja a fiatal vállalkozóknak. A beruházás által nyújtott lehetőségek ugyanakkor nagyon sok fiatal fejében elültetik a gondolatot, hogy itthon is lehet sikeres a vállalkozásában” – magyarázta a megyei tanács elnöke. Borboly Csaba elmondta: 48 innovatív vállalkozás kaphat helyet az inkubátorházban. 

Az inkubátorház projektje egyértelműen hozzájárul a helyi gazdaság élénkítéséhez – mondta Arros Orsolya. Az RMDSZ polgármesterjelöltje hangsúlyozta: Székelyudvarhely egyik legnagyobb kihívása, hogy haza hívja, és itthon tartsa a fiatalokat. „Azért fontos számunkra ez a beruházás, mert éppen azt a célt szolgálja, hogy megmutassa a fiataloknak: más erdélyi nagyvárosokhoz hasonlóan itt is tudnak saját vállalkozási területükön fejlődni és tanulni.  Ugyanakkor idehaza mindezt alacsonyabb költségekkel tehetik meg” – fejtette ki Arros Orsolya. A polgármesterjelölt kitért arra, hogy a mai fiatal vállalkozók azok, akik a jövőben munkahelyeket teremtenek, ezért fontos, hogy egy város megbecsülje és támogassa a fiatal vállalkozókat. 

„Ezek is olyan területek, amelyeken a város és a megye vezetői közösen kell dolgozzanak” – hangsúlyozta Borboly Csaba, aki szerint egy város életében nagyon fontos a fiatalos lendület. „Azt látjuk a megyében, hogy nagyon sok városban váltás, fiatalítás volt és nagyon hatékonyan működik a közös munka. Bízunk benne, hogy Székelyudvarhellyel is kialakul egy ilyen munkás kapcsolat” – hangsúlyozta. 

A megyeelnök elmondta: a fiatal vállalkozók, akik érdeklődnek az inkubátorház szolgáltatása iránt az info@hargitamegye.ro elektronikus címen kérhetnek bővebb tájékoztatást. 

Kapcsolódók

Kimaradt?