Nem állt meg a PC-piac lejtmenete

A Garnter és az IDC IT-piackutató egyszerre hozta nyilvánosságra a személyi számítógépek idei első negyedéves eladásait taglaló előzetes jelentését. Bár az eltérő metodika miatt a számok nem teljesen ugyanazok, trendek szintjén mindkét piackutatónál ugyanaz a kép rajzolódik ki: a szegmens egyre mélyebb és mélyebb gödörbe kerül.

A szektor a januártól március végéig tartó periódusban 11,5, illetve 9,6 százalékot vesztett az eladásokból az előző évhez képest, attól függően, hogy melyik táblázatot nézzük. Zsinórban ez volt a hatodik recessziót mutató negyedév.

A két táblázat közötti eltérést leginkább a kategória különböző meghatározása magyarázza. Míg az IDC-nél csak a klasszikus személyi számítógépek, azaz az asztali gépek, laptopok, ultravékony notebookok és chromebookok szerepelnek, a Gartner a lecsatolható billentyűzettel rendelkező, 2-az-1-ben táblagépeket is bevette. Utóbbiak ugyan még számszerűleg nem produkálnak jelentős forgalmat, ám ez a kategória a többivel ellentétben felívelő pályán van. Ezért lett némileg enyhébb a visszaesés a Gartner jelentésében - írja a bitport.hu.

Mi okozza ezt?

Globálisan a dollár erősödése jelentett keresletcsökkenést, amire egyes régiókban a gazdasági és politikai bizonytalanság is rátett egy lapáttal. Szintén nem könnyíti meg a szállítók dolgát, hogy jellemzően a fejlődő országokban egy-egy okostelefon vásárlásánál "megállnak" a fogyasztók, és a mobilt használják olyan feladatokra is, amelyet korábban csak a PC-ken lehetett megoldani.

Kimaradt?