Közalkalmazotti bértábla: tiltakoznak a szakszervezetek

Tiltakoznak az országos szakszervezeti szövetségek az egységes közalkalmazotti bértábla kiszivárgott tervezete ellen. Főként azt kifogásolják, hogy a kormány a következő négy évben mindössze száz lejjel növelné a minimálbért.

A CNSLR Frăţia szakszervezeti szövetség elnöke, Leonard Bărăscu a news.ro-nak elmondta, az utcára vonulnak, ha a nem módosul a bértábla tervezete. Szavai szerint „ostobaság” a minimálbér évenkénti 25 lejes növelése, miközben „mindenki arról beszél, hogy a román gazdasági mutatók nagyon jók”.

Az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség elnöke, Bogdan Hossu úgy véli, hogy a minimálbér befagyasztása tönkreteszi a munkaerőpiacot. „Mennie kell a kormánynak, ha ezt nem érti meg” – jelentette ki. Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) vezetője, Dumitru Costin szerint a kormány csak teszteli a közvéleményt a tervezettel.

Szerinte a Cioloș-kabinet addig nem tud méltányos bértábla-tervezetet előterjeszteni, amíg nem reformálja meg a közigazgatást. Dumitru Costin hangsúlyozta, a minimálbér alacsony szinten tartása a nagytőkének kedvez, és a közalkalmazottak ellen hergeli a magánszférában dolgozókat. Előbbiek ugyanis jobban meg vannak fizetve, mint az utóbbiak.

Mint ismert, a hétvégén a Gândul portál megírta: átlagban 20 százalékkal növekednek 2020-ig a közalkalmazotti fizetések Romániában az egységes bértábla kormány által kidolgozott tervezete szerint. Az országos minimálbér a következő négy évben mindössze száz lejjel nő, és 2020-ra eléri az 1350 lejt. Mint ismert, a minimálbér május elsejétől 1250 lejre emelkedik.

Kapcsolódók

Kimaradt?