banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Norvégiában kitiltják a benzin- és dízelautókat

Az új közlekedési stratégia értelmében Norvégiában 2025 után már csak elektromos- és hidrogén-meghajtású autókat lehet majd forgalomba helyezni.

Norvégia már most is elektromos autó nagyhatalom: minden negyedik új autó már elektromos hajtással közlekedik. Ez a hatása annak, hogy jelentős adókedvezmények vannak az e-autókra, illetve a buszsávot is szabad használniuk, ezen kívül pedig az ilyen járművekkel még ingyenesen is parkolhatnak – írj a hvg.hu a német Manager Magazinra hivatkozva.

A lap szerint Norvégiában kilenc év múlva az új nemzeti közlekedési stratégia értelmében már nem fognak benzin- és dízel üzemű autókat forgalomba állítani.  

„2025 után a személygépkocsiknak, buszoknak és könnyű haszongépjárműveknek nulla károsanyag-kibocsátásúnak kell lenniük”, olvasható a dokumentumban, ami azt jelenti, hogy elektromos vagy hidrogénhajtású autók forgalomba helyezését engedélyeznék. A kijelölt időpont előtti években ugyanakkor radikálisan csökkentenék azoknak az autóknak a számát, melyek nem vegyesüzeműek, hanem kizárólag belső égésű motorral mennek.

A radikális közlekedési stratégia célja, hogy 2030-ig a károsanyag-kibocsátást a norvég autóipari szektorban a felére csökkentsék.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?