Mégis közösen védi le a kürtőskalácsot Magyarország és Románia?

Cáfolta Achim Irimescu mezőgazdasági miniszter, hogy azt állította volna: a kürtőskalács "egy román asszony találmánya" - derül ki a tárcavezető válaszából, amelyet Tánczos Barnának, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjének adott.

A szenátor a kürtőskalács földrajzi eredetvédelme, illetve a sajtóban elhangzott állítólagos mondatokkal kapcsolatban, miszerint a kürtőskalács egy „román asszony találmánya” lenne, kért magyarázatot a minisztertől. „Beszélgetésünk során a miniszter cáfolta, hogy ő ilyet állított volna, mi több, elmondása szerint ő pontosan azt hangsúlyozta: mivel a kürtőskalács Erdélyből származik, Romániának joga van kérni annak európai uniós bejegyzését. Lévén, hogy a miniszter is elismeri, hogy a kürtőskalács nem román termék, úgy gondolom, az egyetlen megoldás az lehet, ha a kürtőskalács márkanév levédését Románia és Magyarország közösen kérvényezi Brüsszelben” – fogalmazott Tánczos.

Mint arról már korábban írtunk, ezt a megoldás kivitelezhető. Itt olvashatja Vigh Beáta márkavédelmi szakértő tájékoztatását arról, hogyan védheti le Románia és Magyarország közösen az édességet.

Tánczos Barna elmondta, a napokban Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is egyeztetett a témában Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével és Fazakas Sándorral, Magyarország földművelésügyi miniszterével, és ő is hasonló javaslatot fogalmazott meg, amelyre a magyar kormány képviselői részéről pozitív visszajelzést kapott. „Remélem, hogy a következő napokban, hetekben elindulnak a hivatalos tárgyalások a két ország mezőgazdasági szaktárcái között, és ez a huzavona mihamarabb rendeződik” – nyilatkozta Tánczos Barna.

Kapcsolódók

Kimaradt?