Megújítják az álláskeresők uniós hálózatát

Elfogadták a foglalkoztatási szolgálatok európai hálózatát (EURES) átalakító rendeletet az Európai Parlament brüsszeli, két napos tanácskozásán ülésező politikusok, létrehozva ezzel az álláskeresők és állásajánlatok uniós szintű adatbázisát - tájékoztatott közleményében az Európai Parlament csütörtökön.

A rendelet célja, hogy segítse a munkanélküliség csökkentését a munkaerőpiaci kereslet és kínálat jobb párosításával.

Az új szabályok nagyobb figyelmet fordítanak a határokon átnyúló régiókra és a fiatalokra - írja közleményében az uniós parlament. A tervek szerint az új EURES-portál automatikusan párosítja össze az életrajzokat a megfelelő állásajánlatokkal. Ezen felül az állami foglalkoztatási szolgálatok által a tagállamokban közzétett ajánlatok az unió minden országában elérhetőek lesznek a honlapon.

Heinz K. Becker osztrák, néppárti európai parlamenti képviselő, aki a jogszabálytervezet parlamenti előkészítését vezette, a vita során kijelentette: "néhány uniós országban nagymértékű munkanélküliséget látunk, miközben máshol kétmillió, a képzett munkaerő hiánya miatt betöltetlen állás van."

Elmondása szerint az EURES megújításának és bővítésének már első fázisában betöltetlen állások százaihoz könnyítheti meg a hozzáférést.

A rendelet leszögezi, hogy az állásajánlatok és a jelentkezések automatikus párosítása a munkavállalók részére ingyenes lesz. A párosítás során senkit sem lehet állampolgársági alapon diszkriminálni a foglalkoztatás, fizetés és egyéb munkakörülmények területén. Emellett biztosítani kell a fogyatékossággal élő emberek hozzáférését is - írta a rendeletet idézve a parlamenti közlemény.

Az EURES EU-szintű állásadatbázisát 1993-ban hozták létre az Európai Bizottság és az EU-tagállamok (valamint Svájc, Norvégia, Izland, és Liechtenstein) munkaügyi hivatalainak, illetve magán állásközvetítő ügynökségek, szakszervezetek és munkaadói szövetségek együttműködési hálózataként. Az internetes portál mellett az EURES egy körülbelül 1000 fős tanácsadói hálózatot is fenntart Európában.

Kapcsolódók

Kimaradt?