Csokis sült krumplit forgalmaz a McDonald's Japánban

McChoco-val, azaz csokival leöntött sült krumplival bolondítja meg menüjét a McDonald's Japánban, hogy gyenge piaci eredményeit feljavítsa.

Miután az Egyesült Államokban 5,7 százalékot javultak a gyorsétterem-lánc bevételei, Oroszországban pedig 60 új étterem nyitását tervezik, Japánban problémák övezték a tevékenységüket.

Tavaly több problémája is akadt a frenchise-nak, egyrészt a szállítmány elakadásával, másrészt mert mekis menüben találtak műanyagot, majd - a jelek szerint - emberi fogat is, ami nem tett jót a cég imázsának. A 3000 japán mekis étterem 10 százalékos visszaesést jegyzett.

A csokis sült krumpli 330 japán jenbe, azaz 11 lejbe kerül, tehát némileg drágább lesz a 270 jenért forgalmazott "sima" krumplinál. A desszertként fogyasztandó különlegesség a McDonald's közleménye szerint az újdonság harmonikus sós és édes ízű. A finomság egyébként csak február közepéig elérhető a japán vásárlók számára - írja a The Guardian.

Mint korábban megírtuk, a mekinek itthon is adódnak problámái: nemrég eladták romániai érdekeltségeiket egy máltai franchise cégnek az amerikaiaknak ugyanis nem kifizetődő közvetlen módon jelen lenni az országban.

Kapcsolódók

Kimaradt?