Örökre eltűnik az első mobilmárka

Az első mobiltelefon gyártója, majd a kilencvenes-kétezres évek meghatározó vállalata volt a Motorola. A név még az idén örökre eltűnik a telefonokról - írja a Hvg.

Egy kicsit sem túlzás azt állítani, hogy a Motorola neve sokáig egyet jelentett a mobiltelefonokkal: a készüléket feltaláló mérnök a Motorolánál készítette el a mai telefonokhoz képest viccesen kinéző remekművét, 1973-ban. Az első mobil végül 1983-ban került a polcokra, a következő évtizedekben pedig a Nokia és az Ericsson mellett a Motorola tartozott a legismertebb gyártók közé.

Az okostelefonok berobbanásakor – a Nokiához nagyon hasonlóan – azonban elaludt az amerikai mobilgyártó, melynek következményeként 2012-ben a Google vásárolta fel a Motorola telefongyártó részlegét, két éve pedig a Lenovónak adták tovább a céget. A felvásárlás során körülbelül 2000 szabadalom, a Motorola brand- és védjegyhasználata került a Lenovo tulajdonába.

Most azonban véget ér a történet: Rick Osterloh, a Lenovo általános vezérigazgató-helyettese a CNET-nek adott interjújában elárulta: nem olyan lassan, de biztosan kivezetik a piacról a Motorola brandet: még idén eltűnik majd a felirat és a név. A vonatkozó készülékeket a továbbiakban a nem feltétlenül szebben hangzó Moto by Lenovo márkával forgalmazzák majd – ami valószínűleg csak egy átmeneti elnevezést jelent a teljesen Lenovóvá válás előtt.
 

Kapcsolódók

Kimaradt?