Villamos kötné össze Szászfenest Kolozsvárral

Az előzetes elképzelések szerint a Polus bevásárlóközpont háta mögött futnának azok a villamossínek, amelyek összekötnék Kolozsvárt Szászfenessel. Egyelőre még nem szerepel a közlekedésfejlesztési tervben a sínek pontos helye, ezt egy előzetes tanulmány alapján állapítják meg - tájékoztat a stiridecluj.ro.

A tervekkel foglalkozó brit cég elképzelései szerint a villamossíneket a város Monostor negyedi részétől kötnék össze Szászfenessel, ez pedig körülbelül 5,8 kilométeres bővítést jelentene. A síneket Kolozsvár központi zónájába is bevinnék, ugyanakkor összekötnék az Avram Iancu (Petőfi) utcát az Aurel Vlaicu (Szamosfalvi) úttal. 

A városháza egyelőre nem erősítette meg sem a Polus mögötti helyszín tervét, sem azt, hogy a város központjában is futna egy egyirányú villamossín. 

banner_CWwM41Jw_300x250.5c.jpg
banner_4BXYiPC5_970x250.1b.jpg
banner_1xHqgGl2_728x90.1a.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?