Újraindul a műjégpálya építése Kézdivásárhelyen

Januárban újra megkezdődik a kézdivásárhelyi műjégpálya építése - tájékoztatta a sajtót Bokor Tibor polgármester. A szerződést 2015. december 24-én, csütörtökön írta alá az Országos Beruházási Alap a Conico-Unicomp-Baumeister társulással.

A műjégpálya építése, pénzforrás hiányában, 2009-ben állt le, azóta próbálják újra elindítani az építését, mindeddig sikertelenül.

Többéves próbálkozás után 2015-ben sikerült az Országos Beruházási Alap költségvetésébe befoglalni a munkálatok kiadásait, majd a közbeszerzés kiírása után, valamint többszöri fellebbezés után, 2015 decemberében sikerült véglegesíteni a szerződést a kivitelezővel.

A közbeszerzést ugyanaz a cég nyerte meg, amely 2006-ban is elindította a műjégpálya építését. A szerződés összege: közel 19,5 millió lej (plusz áfa). A kivitelezési idő egy év, a vállalt garancia 5 év. Az összeg az épület teljes befejezését és felszerelését tartalmazza, az önkormányzatnak csak a területrendezés lesz a feladata.

A műjégpálya terve a Román Jégkorong Szövetség előírásai alapján készült, és tartalmazza mindazon feltételeket, amelyek szükségesek a nemzetközi hokimérkőzések lebonyolítására. A terv szerint az épület összfelülete 5220 négyzetméter. Az ingatlan három szintes lesz, ebben tusolóval és mellékhelyiséggel ellátott öltözők kapnak helyet, amelyet a játékosok, edzők, bírók használhatnak.

A létesítményben lesz orvosi rendelő, raktárak, étkező, bár, mozgássérült feljáró lifttel, külön helyiség a média számára, valamint konferenciaterem. A műjégpálya lelátója körülbelül 400 férőhelyesre tervezték, a játéktér felületét pedig 1745 négyzetméteresre.

A pályát eredményjelző lámpával, jéggyaluval, hűtőberendezéssel, páraelvonó, audio- és videorendszerrel, ledes világítótestekkel szerelik fel. „Azt remélem, hogy jövő karácsonykor már szalagot vághatunk a pályánál” – fogalmazott csütörtöki sajtótájékoztatóján a polgármester. 

Kimaradt?