Csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben októberben

Csökkent a munkanélküliek száma és 2012 januárja óta a legalacsonyabb szintre süllyedt a munkanélküliek aránya az euróövezetben októberben, míg az Európai Unió (EU) egészében nem változott a ráta a szeptemberihez képest.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) kedden közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint az euróövezetben a szeptemberi 10,8 százalékról 10,7 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta. Elemzők változatlan, 10,8 százalékos adatra számítottak.

A 28 tagú Európai Unióban a munkanélküliségi ráta a szeptemberivel megegyező, 9,3 százalék maradt októberben is, ami 2009 szeptembere óta a legkedvezőbb mutató.

Októberben 22 millió 497 ezren voltak munka nélkül az EU-ban, ebből 17 millió 240 ezren az euróövezetben. Az előző hónaphoz képest az unióban 36 ezerrel, az euróövezetben pedig 13 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma. Az egy évvel korábbihoz képest az EU-ban 1,942 millióval, az euróövezetben 1,302 millióval kevesebb ember volt állás nélkül.

Az Eurostat országonkénti bontású statisztikája augusztusig teljes, Görögország és Nagy-Britannia esetében a szeptemberi és októberi, míg Észtország és Magyarország esetében a szeptemberi mutató hiányzik.

Az egy évvel korábbihoz képest az EU 24 tagállamában csökkent, négyben emelkedett a munkanélküliségi ráta a rendelkezésre álló legfrissebb adatok szerint.

Az év tizedik hónapjában a legalacsonyabb munkanélküliségi rátát, 4,5 százalékot Németországban regisztrálták, majd Csehország (4,7 százalék) és Málta (5,1 százalék) következik. A legmagasabb Görögországban volt, 24,6 százalék (még augusztusi adat), illetve Spanyolországban 21,6 százalék.

A legnagyobb csökkenést Spanyolországban mérték, 23,9 százalékról 21,6 százalékra, Szlovákiában 12,7 százalékról 10,7 százalékra, valamint Írországban 10,7 százalékról 8,9 százalékra mérséklődött a mutató.

A munkanélküliségi ráta egy év alatt 9,0 százalékról 9,5 százalékra emelkedett Finnországban, 10,5 százalékról 10,8 százalékra Franciaországban, 8,6 százalékról 8,7 százalékra Belgiumban és 6,7 százalékról 6,8 százalékra Romániában.

A 25 év alatti korú munkanélküliek száma 4 millió 530 ezer volt októberben az Európai Unióban, ebből 3 millió 148 ezer az euróövezetben. Az egy évvel korábbihoz képest az EU-ban 466 ezerrel, az euróövezeten 191 ezerrel csökkent a fiatal munkanélküliek száma.

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?