Ukrajna megfizet a krími energiablokádért

A krími "kormány" be fogja nyújtani a számlát a felelősöknek az Ukrajna felőli áramszolgáltatás kimaradásáért  - jelentette ki hétfőn Zaur Szmirnov, a nemzetiségek közötti kapcsolatokkal és deportáltakkal foglalkozó úgynevezett állami bizottság vezetője.

Az Oroszország által elcsatolt félsziget Moszkva-barát vezetésének tagja egyelőre hozzávetőleges összeget sem tudott megnevezni, csupán annyit mondott, hogy "rubel milliárdokról" lesz szó. A félsziget felé az ukrán áramszállítás több mint egy hete szünetel. A szolgáltatás azért állt le, mert november 21-én ismeretlenek robbantással megrongálták a vezetékeket. A félsziget oroszbarát vezetése szerint a krími tatárok törvényhozó és kormányzó testületének, a medzslisznek köze volt a vezetékek tartóoszlopainak felrobbantásához. Refat Csubarov, a medzslisz elnöke már október elején nyilvánosan kijelentette, hogy a blokádot a félsziget áramellátására is ki kívánják terjeszteni. 

A krími tatárok és más ukrajnai szervezetek önkéntesei szeptemberben zárták le a dél-ukrajnai Herszon megyében a félszigetre vezető közutakat, hogy megakadályozzák az áruszállítást. Az aktivisták azóta sem engednek be egyetlen kamiont sem a félszigetre. Az ukrán kormány a múlt héten hivatalosan is elrendelte a Krím blokádját közúton, vasúton és tengeren egyaránt. Közben Volodimir Demcsisin ukrán energetikai miniszter hétfőn újságíróknak azt mondta, hogy helyreáll a szénszállítás az oroszbarát szakadárok által ellenőrzés alá vont kelet-ukrajnai területekről, amint legalább egy vezetéken elindul az áramszolgáltatás a Krímbe. A szakadár Donyecki Népköztársaság múlt kedden jelentette be, hogy nem szállít szenet az ukrán erőműveknek.

Az Ukrenergo ukrán állami energiaszolgáltató vállalat hétfőn bejelentette, hogy megjavították az egyik megrongálódott vezetéket, de nem kapcsolják be addig, amíg a kijevi kormány és a blokád aktivistái között nem jön létre egyezség a villamosenergia-szállítás újraindításáról. Az energetikai miniszter szavai szerint ez az egy vezeték csupán a krími szükségletek mintegy 20 százalékát fedezné.

Kimaradt?