Tiltakozik a húsipar a WHO jelentése ellen
A húsfeldolgozó ipar román, magyar és európai szakmai szövetsége is tiltakozott kedden, amiért az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) rákkeltőnek nevezett bizonyos húsféléket.
A Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta: határozottan elutasítja és félrevezetőnek tartja a WHO rákkockázati besorolását a húsokra és a húskészítményekre vonatkozóan. „Az európai húsfeldolgozó ipar úgy véli, hogy félrevezető, ha az életmódból és az étrendből egy tényezőt kiemelnek és azt teszik felelőssé bizonyos megbetegedések kialakulásáért” – áll a közleményben.
A WHO hétfőn hozta nyilvánosságra rákkutató intézetének tanulmányát, amelyben megállapították, hogy a feldolgozott hústermékek fogyasztása rákkeltő és “valószínűleg” a vörös húsé is, ahova a sertést, a marhát, a borjút, a bárányt, a birkát, a lovat és a kecskét sorolták.
A Hússzövetség tájékoztatása emlékeztet: a megbetegedések kockázatát sok tényező befolyásolja, például a kor, a genetika, az étrend, a környezet és különösen az életmód. Nem egy adott élelmiszercsoport jelent önmagában egészségügyi kockázatot, hanem az egészségtelen életmód és azon belül a nem megfelelő, nem kiegyensúlyozott étrend.
Tudományos tények bizonyítják – írja a közlemény – a húsfogyasztás előnyeit egy egészséges étrend keretei között. A húsok és húskészítmények olyan, az egészséges élethez elengedhetetlenül szükséges tápanyagok alapvető forrásai, mint a fehérjék, az esszenciális aminosavak, a B vitaminok – így kiemelten a B12 vitamin, mely az immunrendszer működését segíti -, vagy olyan ásványok, mint a vas és a cink.