Visszaszerezte világelsőségét a Toyota

A hétfőn nyilvánosságra hozott adatok szerint a japán autógyártó vállalat több mint 7,49 millió járművet – Toyotát, Lexust, Daihatsut és Hino haszongépjárművet – értékesített január-szeptemberben, míg a Volkswagen-csoport 7,43 millió járművel a második helyre szorult.

Mindkét autógyártó vállalat eladásai 1,5 százalékkal csökkentek az év első kilenc hónapjában. A Toyota esetében a visszaesést a gyenge hazai teljesítmény indokolja: a törékeny gazdasági fellendülés közepette 7,8 százalékkal csökkent a japán piacon eladott autók száma. A német autógyártó csoport teljesítményét több piac, köztük Kína és Brazília húzta le. A harmadik helyezett amerikai General Motors (GM) 7,2 millió járművet adott el, ami az előző év azonos időszakához képest 1 százalékos visszaesést jelent.

A detroiti székhelyű GM több mint hét évtizeden keresztül volt a világelső az eladásokat tekintve, mígnem a Toyota 2008-ban letaszította a trónról. A GM 2011-ben visszavette a vezetést, amikor a Japán északkeleti részét letaroló márciusi földrengés és az azt követő szökőár miatt fennakadások keletkeztek a Toyota termelésében. A következő évben már régi formájában tündökölt a japán autógyártó csoport és három évig megszakítás nélkül vezette az eladási toplistát. Története során először a Volkswagennek az idei év első felében sikerült az eladási rangsor élére kerülni.

A Volkswagen a MAN és a Scania haszongépjárműveket is beleszámítva tizenkét márkájából összesen 5,04 millió járművet adott el az első fél évben, 0,5 százalékkal többet mint tavaly. A Toyota az első fél évben a Daihatsu személygépkocsi és a Hino haszongépjármű modelleket is beleértve az egy évvel korábbinál 1,5 százalékkal kevesebb, 5,022 millió autót értékesített. A haszongépjárművek leszámításával, pusztán személygépkocsi-eladásokban változatlanul a Toyota vezette az eladási rangsort az első fél évben is. 

Kapcsolódók

Kimaradt?