Budapestet már meghódította, most Erdélyben terjeszkedik az Airbnb

Többszáz erdélyi próbálja egy amerikai cégen keresztül turistáknak bérbe adni ingatlanját. Az udvarhelyi és kolozsvári házigazdák átlagban a dupláját kérik a budapesti árnak.

Röpke néhány év leforgása alatt teljesen felforgatta a budapesti ingatlanpiacot az Airbnb. Ez egy amerikai tulajdonban levő internetes szolgáltató, amely közvetítőként működik, jutalék fejében összehozva az ingatlantulajdonosokat a szállást kereső turistákkal. Három évvel ezelőtt még csupán 500 magyarországi tagja volt a hálózatnak, jelenleg azonban csak Budapesten több mint ötezren próbálnak meg ily módon pénzt keresni.

Az Airbnb-zést egyre többen üzletszerűen űzik, aminek hatására jelentősen megnőtt a spekulatív jellegű ingatlanbefektetések száma, sokan ugyanis kifejezetten azzal a céllal vásárolnak lakást, hogy az amerikai portálon keresztül kiadják azt. Ennek hatására megugrottak a lakásárak, ugyanakkor a főváros belső kerületeiben egyre nehezebb hosszú távra albérletet találni elfogadható áron. A hálózat burjánzása következtében a budapesti piac immár telített, a feketén dolgozó, adót nem fizető tagok  miatt pedig, akik megtehetik, hogy alacsonyan tartják a bérleti díjakat, nehéz helyzetbe kerülnek a tisztességesen adózó Airbnb-zők.

Hét év, 1,5 millió szállás
Az Airbnb-t 2008-ban indította el két fiatal, San Francisco-ban élő vállalkozó. A hálózat tulajdonképpeni neve AirBed&Breakfast, a koncepció ugyanis az volt, hogy a szállásadók egy matraccal és reggelivel várják a vendégeiket. A cég szédületes iramban fejlődött, kezdeteben az Egyesült Államokban, majd azt követően, hogy 2011-ben felvásárolt egy hasonló elven működő hálózatot üzemeltető konkurens német vállalkozást, külföldön is. Mostanáig több mint 1,5 millió ingatlantulajdonos csatlakozott a hálózathoz, mely 190 ország 34 ezer településén van jelen. A cég piaci értékét 20 milliárd dollárra becsülik.  

A hálózat jelen van Erdélyben is, de messze nem olyan léptékben, mint az anyaországban. Azon utazó aki november második hetében Kolozsváron szeretne megszállni, az Airbnb honlapján mintegy 210 ajánlat közül válogathat. A kolozsvári Airbnb-zők nem szégyenlősek, megkérik a szállás árát, ami átlagosan, egy éjszakára 200 lej körül mozog. A szórás óriási, szerény szobát már 18 lejért is lehet bérelni, míg egy 6 férőhelyes, luxuslakásként hirdetett ingatlan 2.400 lejt, több mint 500 eurót kóstál. A kolozsvári ingatlanpiacra egyelőre nem gyakorolt számottevő hatást az amerikai szállásadó hálózat, egyrészt mivel a teljes ingatlanállományon belül nagy a kiadó lakások száma, másrészt pedig az idegenforgalom fejlettsége elmarad a budapestitől, lényegesen kisebb a kereslet.

Udvarhelyen és környékén, ugyanazon időintervallumban 56 szabad ingatlan várja az utazókat. Az átlagár valamivel szerényebb, mint a Kincses Városban, kb. 170 lej. A székely anyaváros 20 lejért kínálja a legolcsóbb szállást, míg a legdrágább 500 lej egy éjszakára. A nagyváradi kínálat 39 ingatlan, az átlagár pedig lényegesen szerényebb, mint Székelyföldön, csupán 110 lej, s a legdrágább szállás is csak 240 lejbe kerül. Elgondolkodtató, hogy a budapesti, jellemzően belvárosi Airbnb-s szállások átlagára 5.399 forint, ami kevesebb, mint fele az udvarhelyinek. Ez részben a budapesti piac telítettségéből fakad, de sokat elmond a szállásadók üzletpolitikájáról is, főleg, hogy Udvarhely és közvetlen környékének idegenforgalmi vonzerejét nehezen lehet összehasonlítani a magyar fővároséval.     

Kapcsolódók

Kimaradt?