Egymillió euró a legjobban fizetett román bankár bére

Két román bankár egyenként egymillió eurós éves jövedelemmel rendelkezik. Görögországnak mindössze egyetlen hasonló bankára van, Finnországnak is mindössze kettő.

A két román bankár egyike a top-menedzsmentben tevékenykedik, a másik pedig a befektetési szolgáltatásokat nyújtó intézmény élén állhat – közölte az Európai Bankhatóság (EBA) adataira hivatkozva a Ziarul Financiar.  

Az összeg azt jelenti, hogy havi keresetük 83 ezer eurónak felel meg, vagyis naponta négyezer euróval növekedik a számlájukon levő összeg. Ez a summa eléri a hazai nettó átlagkereset kétszázszorosát.   

Az Európai Bankhatóság sem a bankárok neveit, de a pénzintézetek neveit sem közölte, azonban ekkora jövedelemmel rendelkező személyek minden bizonnyal az öt legnagyobb romániai bank vezetői közül kerülnek ki, ahol a havi bérek megközelítőleg 30 ezer eurós összegnél kezdődnek.

Szakértők ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy az összeg egyáltalán nem tekinthető szokatlanul magasnak, mivel sok más országban az egymillió eurót jóval meghaladja a vezetői tisztségben tevékenykedő bankárok éves fizetése.

Kimaradt?