banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Betett az áfacsökkentés a feketegazdaságnak

Van olyan megye, ahol idén 175 százalékkal volt magasabb az áfabevétel a tavalyinál, ami nem annyira a fogyasztás növekedésének, mint inkább a feketegazdaság visszaszorulásának tudható be.

18,3 százalékkal nőttek az első félévben az államkassza áfabevételei a tavalyi év azonos időszakához képest, 24,6 milliárd lejről 29,1 milliárd lejre. A szakemberek szerint a növekedés részben az általános forgalmi adó 24 százalékról 9 százalékra való mérséklésének tudható be. Megyei bontásban ugyanakkor óriási különbségek vannak a bevételek alakulásában.

Vâlcea megyében elképesztő mértékű, 175 százalékos volt az emelkedés. 2014 első félévében csak 32,7 milliárd lej folyt be az államkincstárba áfa formájában az olténiai megyében, míg idén 89,8 milliárd. A második legnagyobb, 76 százalékos növekedést Bihar produkálta, amely után három regáti megye, Dâmbovița, Tulcea és Buzău következik, 66, 58, illetve 54 százalékkal. Az ország legnagyobb áfabefizető régiójánk számító Bukarestben az idei összeg 35 százalékkal haladta meg a tavalyit. A fővárosból 2015 első hat hónapjában 5,4 milliárd lej folyt be a költségvetésbe áfaként.

Maros megyáben 36 százalék

A magyarlakta megyék közül Marosban 36 százalékos, Hargitában 28, Kovásznában 20, Szilágyban 18, Szatmárban pedig 17 százalékos volt a növekedés. Kolozsban 31 százalékkal ugrott meg az áfa értéke a tavalyi évhez képest. Az áruforgalom csupán öt megyében nőtt az országos átlagnál alacsonyabb mértékben: Szatmárban, valamint Mehedinți, Olt, Ilfov és Giurgiu megyékben.

Semmiféle összefüggést nem lehet találni az áruforgalom volumenének változása és egy adott régió fejlettségi szintje között, ugyanis míg Konstanca, Argeș és Kolozs megyékben, valamint a fővárosban a növekedés mértéke lényegesen meghaladja az országos átlagot, addig Temes, Brassó és Szeben az országos rangsor utolsó harmadában található.

A tét a feketegazdaság felszámolása

„Azt hiszem, hogy az áfacsökkentés igazi tétje a feketegazdaság felszámolása volt, amit sikerült elérni. Természetesen nőtt is a fogyasztás, mivel az embereknek több elkölteni való pénzük van, de az áfabevételek növekedésének a nagyját a feketepiac részleges felszámolása adja” – nyilatkozta névtelenül egy kereskedelmi felsővezető a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak.

Ezt a véleményt támasztja alá az a tény is, hogy az adófegyelem terén élenjáró nagy adófizetőket adminisztráló DGAMC áfabevételei alig 5 százalékkal nőttek az elmúlt évhez képest. Ha a DGAMC bevételeit nem vesszük figyelembe, akkor az első félévi áfabevétel 36 százalékkal haladja meg a tavalyi értéket.     

 

Kapcsolódók

Kimaradt?