Sejthetően negatív tartományban marad az infláció az országban

A román központi bank várakozása szerint a következő három negyedévben negatív tartományban marad az infláció Romániában – közölte az intézmény. A Román Nemzeti Bank inflációs jelentése szerint 2016 májusáig várhatóan negatív tartományban marad az infláció, majd 2017 elején ismét pozitív tartományba kerül. Korábban a jegybank arra számított, hogy nulla körül mozog majd a fogyasztói árindex a jövő év májusáig.

Mugur Isărescu, a központi bank kormányzója szerint a román gazdaságot nem fenyegeti a defláció, mert a fogyasztás évente 6 százalékkal nő, és az idén ez akár a 10 százalékos bővülést is elérheti. Úgy vélte, hosszabb távon a tervezett béremelések és a megnőtt fogyasztás akár inflációs nyomást is előidézhet. Hangsúlyozta, hogy deflációról abban az esetben beszélhetünk, ha a lakosság nem fogyaszt abban a reményben, hogy minél olcsóbbá válnak a termékek, de mint mondta, Romániára ez nem érvényes, mert a fogyasztás évről-évre bővül, és gazdasági növekedés is van.

Isărescu szerint az élelmiszerekre kiterjesztett kedvezményes áfa okozta az inflációs előrejelzés felülvizsgálatát, mert a legfrissebb számításokból kiderült, hogy az áfa 24 százalékról 9 százalékra csökkentése az élelmiszerek esetében – amit júniustól vezetett be a bukaresti kormány – nagyobb hatással van az inflációra, mint ahogy korábban számítottak rá.

A román statisztikai intézet szerint júniusban a rendszerváltozás óta először került negatív tartományba az éves infláció, így a fogyasztói árak 1,6 százalékkal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbihoz képest. 

Kapcsolódók

Kimaradt?