Elhunyt a leggazdagabb lengyel, Jan Kulczyk nagyvállalkozó

Hatvanöt éves korában szerdára virradó éjjel Bécsben elhunyt Jan Kulczyk lengyel nagyvállalkozó, a "leggazdagabb lengyel".

A hírt a sajtóval az elhunyt cége, a Kulczyk Holding SA közölte, amely szerint a nagyvállalkozó halálát egy műtétet követő komplikációk okozták.

Az 1950-ben az északnyugat-lengyelországi Bydgoszczban született Kulczykot az amerikai Forbes magazin 2013-ban a világ leggazdagabb embereinek listáján a 384. helyre tette. 2002 óta Kulczyk vezeti a leggazdagabb lengyelek listáját, vagyonát a Wprost című lengyel folyóirat idén 15,1 milliárd zlotyra (mintegy 4 milliárd amerikai dollárra) becsülte.

Kulczyk jogot végzett a poznani egyetemen, majd ugyanott külkereskedelmet tanult a Gazdasági Akadémián. Doktori fokozatot szerzett nemzetközi jogból. A külföldön a legtevékenyebb lengyel vállalkozóként számon tartott, Európán kívül Afrikában és Dél-Amerikában is aktív Kulczyk 1981-ben alapította meg első cégét, a külkereskedelemmel foglalkozó Interkulpolt. 1988-ban a Volkswagen első lengyelországi üzlethálózatát hozta létre.

1991-ben alapította meg - a többek között az energiaiparban tevékeny Kulczyk Investment House csoport részét alkotó - Kulczyk Holding céget. A londoni tőzsdén is jegyzett Ophir Energy cége Afrikában tengeri szénhidrogén-kitermeléssel foglalkozik.

Emellett Kulczyk több mint 2 milliárd dollár befektetéssel a Pilsner Urquell, Grolsch tulajdonosának, a SAB Millernek is részvényese volt.

2011-ben létrehozta a varsói székhelyű CEED Institute-ot – a Kelet- és Közép-Európa gazdasági kérdéseivel fogalkozó agytrösztöt -, melynek programtanácsában Magyarországot Demján Sándor nagyvállalkozó képviseli. Társalapítója volt a rangos Lengyel Üzleti Tanácsnak.

A hazájában ritkán tartózkodó Kulczyk előszeretettel fogadta barátait a világ 40. legnagyobb, 120 millió dollárt érő jachtján. Szponzorálta egyebek között Lengyelország leghíresebb zarándokhelye, a czestochowai pálos kolostor felújítását, valamint a tavaly ősszel Varsóban megnyílt Lengyelországi Zsidók Történeti Múzeumának létrehozását.

Kimaradt?