Pászkány szerint Demjánék csak a telket akarták

Pászkány Árpád, a Polus Real Estate kft. kisebbségi tulajdonosa szerint a cég többségi tulajdonosai, Demján Sándor és Nyúl Sándor üzletemberek maguk mondtak le a kolozsvári ifjúsági negyed felépítéséről, és egyetlen céljuk az volt, hogy az ingatlanberuházás telkét banki hitelgaranciaként használják.

Pászkány Árpád a Polus Real Estate kft. igazgatójának keddi közleményére válaszolt. A társaságban 13 százalékos részesedéssel rendelkező kolozsvári üzletember az MTI-nek elmondta, a Polus Real Estate kft. - melyben offshore cégeken keresztül Demján Sándor magyarországi üzletember 77, Nyúl Sándor pedig 10 százalékos részesedéssel rendelkezik - már évekkel ezelőtt "kibukott a jogaiból" a Cartierul Tineretului Cluj kft. társaságban.

A Polus ugyanis annak árán került be 49 százalékos részesedéssel az 51 százalékkal bíró kolozsvári önkormányzat mellé a Cartierul Tineretului Cluj kft. társaságba, hogy egy másik szerződésben vállalta: saját költségen felépít 187 szociális lakást Kolozsvár határában. E lakások építése azonban el sem kezdődött.paszkany masolat

Pászkány szerint kiváltották az ingatlanprojekt építési engedélyeit, "de jött 2008 vége, amikor Demján Sándor meg Nyúl Sándor eldöntötték, hogy ez a projekt nem lesz megvalósítva" - fogalmazott az üzletember. Hozzátette, személyesen ellenezte, hogy a többségi tulajdonosok banki hitelgaranciaként használják a 203 hektáros kolozsvári telket, amelyre az ifjúsági negyedet kellett volna felépíteni.

Az önkormányzat akarta a napelemparkot

Pászkány szerint nem ő, hanem a kolozsvári önkormányzati testület döntött arról, hogy a lakónegyed helyett napelemparkot hoz létre a területen, a Green Energy Napoca srl. társaságban pedig - mellyel a város erre a célra társult - nincsen részesedése.

A kolozsvári üzletember szerint a Polus Real Estate kft. többségi tulajdonosai nem törődtek a kolozsvári beruházással, csak azt várták, hogy leteljen az öt év, amely időszakra a Cartierul Tineretului Cluj kft.-t létrehozták, és megkapják a telek rájuk eső részét.demjan

 A mostani megmozdulásuk a kolozsvári üzletember szerint annak tulajdonítható, hogy időközben a társaság többségi tulajdonosa, a kolozsvári önkormányzat törölte a cég statútumából az ötéves időtartamra vonatkozó bejegyzést, így elszállt a telekszerzés reménye.

Pászkány Árpád azt is megjegyezte, a Polus Real Estate alapszabálya szerint járt el, amikor kitartott a társaság korábbi igazgatója mellett. Azt ugyanis csak a három tulajdonos egyetértésével lehetett volna leváltani, ő pedig soha nem egyezett bele a leváltásába. {loadposition szeben}

Kimaradt?