Invest in Harghita: munkahelyekért és helyi vállalkozásokért

Elsősorban a helyi vállalkozók segítése, informálása a célja a Hargita Megye Tanácsa beruházásvonzás irodájának Invest in Harghita elnevezésű projektjének, melynem gazdasági és információs honlapját hétfőn, július 27-én a csíkszeredai megyeházán mutatták be.

A honlap koncepciójának alapja: csökkenteni az információhiányt, mely Barabás Csaba, a beruházásvonzás iroda vezetője tapasztalatai szerint jellemzi a megye gazdasági szereplőit. "Célunk a vállalkozók folyamatos informálása, hogy a reggeli kávé mellett hírlevélben tudják elolvasni milyen új pályázatok, közbeszerzések vagy éppen végrehajtások jelentek meg a megyében, hiszen számos esetben a lakók akkor tudják meg, hogy elárverezték a szomszédos házat, mikor már beköltözik az új tulajdonos"  – mondta.

A weboldal magyar és román nyelven egyaránt elérhető, illetve angol nyelvű változata is hamarosan elkészül annak érdekében, hogy a külföldi piacok számára is elérhetővé váljanak Hargita megye befektetési lehetőségei – hangzott el ennek ígérete a hétfői sajtótájékoztatón.

Interaktívnak szánják

A weboldal Hargita Megye Tanácsának saját fejlesztése, és a tartalmat a beruházásvonzás iroda munkatársai gyűjtik össze, fordítják le és töltik fel. „Egy lelkes kis csapatról van szó, akik nem újságírók, nincs tapasztalatuk ilyen téren, de mindent megtesznek, hogy minél több és hasznosabb információ kerüljön a weboldalra” – mondta, bátorítva a gazdasági élet szereplőit és a megye lakosságát, hogy fogalmazzák meg javaslataikat, észrevételeiket, hogyan tudnák hasznosabbá tenni az oldalt. A honlapon erre lehetőség is van,  bárki küldhet be észrevételeket, javaslatokat, akár névtelenül is.
 
Az internetes felületen egyebek mellett böngészhetünk a gazdasági hírek, pályázatok, közbeszerzések, végrehajtások és licitek, konferenciák és továbbképzések, valamint a különböző gazdasági statisztikák között. Mindezek mellett hasznos alkalmazása a honlap gazdasági naptára, mely segít nyomon követni a megyében meghirdetett közbeszerzéseket, pályázatokat vagy végrehajtásokat is.

Barabás Csaba hozzátette: fontos, hogy a gazdaság fenntartható fejlődése érdekében bekapcsolódjanak a vállalkozók mellett a különböző intézmények, cégfelszámolók, polgármesteri hivatalok, akik a folyamatos információbiztosítással segíthetik a honlap hasznosságának növelését. Ennek érdekében a napokban egy levelet fogalmaznak meg, melyben kérik a megyei intézményeket, vállalkozói szervezeteket, bírósági végrehajtókat, cégfelszámolókat és a polgármesteri hivatalokat is, hogy osszanak meg minden olyan információt, amely a weboldal tartalmához kapcsolódik, ezáltal is segítve, hogy tartalommal, információval töltsék meg a portált.
 
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta: talán egyedülálló az országban Hargita megye, amely gazdasági fejlesztési stratégiával rendelkezik, mely 2020-ig meghatározza a szereplők tevékenységét, irányt mutat, és viszonyítási pontot ad a területen belül tevékenykedőknek.
 
A megyevezető kiemelte, Hargita Megye Tanácsának van a legkisebb mozgástere, hiszen annak ellenére, hogy pénz lenne, jogi hatáskör hiányában nehezen találni megoldásokat. A munkahelyteremtés és gazdaságfejlesztés ugyanis a kormány és megyei igazgatóságainak a feladata, kevés mozgásteret biztosítva a helyi tanácsoknak, a megyei tanácsnak pedig e kevés lehetőségek között kell keresnie a megoldásokat.

Kimaradt?