Magyar állami bank pénzéből épül pláza Temesváron

Magyarországi, állami tulajdonban levő bank a fő finanszírozója a legújabb temesvári plaza építésének.

Ötvenmillió eurós beruházással új bevásárlóközpont épül Temesváron, Timișoara Mall néven. Az építtető az izraeli tulajdonban levő Plaza Centers. A Capital gazdasági hetilap információi szerint a beruházás egyik finanszírozója a Magyar Külkereskedelmi Bank, mely a szükséges pénz 65 százalékát bocsátotta az ingatlanfejlesztő rendelkezésére. A munkálatok az ősz folyamán kezdődnek, s a tervek szerint 2017 végén fogják átadni a 37 ezer négyzetméteres plázát, melyben egy hipermarket és 120 bolt kap majd helyet.

A Plaza Centers korábban már próbálkozott bevásárlóközpont építéssel Erdélyben, ám a csíkszeredai Csíki Pláza projekt fiaskónak bizonyult. A munkálatokat 2012-ben leállították, a félig elkészült épületet azonban még nem sikerült értékesíteni. A gazdasági válság kitörése előtt az ingatlanfejlesztő egy sor városban vásárolt telkeket, azzal a szándékkal, hogy plázákat építsen rájuk. Egy részükön a közelmúltban, ha veszteséggel is, de túladtak: egy 3,1 hektáros marosvásárhelyi telket 3,5 millió euróért, egy 4,1 hektáros vajdahunydit 1,5 millióért, míg egy 4,5 hektáris iașit 7,3 millió euróért adtak el. A Plaza Centers nemzetközi szinten is jelentős ingatlanfejlsztőnek számít, 11 országban mintegy 100 plázát működtet.

Temesvár ideális helyszínnek tűnik egy ilyen jellegű befektetés számára, a városban ugyanis egyetlen bevásárlóközpont működik, a Iulius Mall. Ez, tavaly az ország harmadik legjövedelmezőbb plázája volt, 18,9 millió eurós forgalom mellett 5 millió euro nyereséget könyvelt el. A Iulius Mall monopolhelyzete a közeljövőben megszűnik, az év végén ugyanis előreláthatóan átadják az 55 ezer négyzetméteres Shopping City Timișoarát. Jelenleg Temesváron 334 négyzetméter kiskereskedelmi felület jut 1.000 lakosra, ami a hazai nagyvárosok viszonylatában nagyon kevésnek számít.

Románia egyik legnagyobb ingatlan-beruházására készül Temesváron a hazai tőkéjű Iulius csoport. A befektetés része az ország legmagasabb épülete is – írtuk korábban. A közel 600 ezer négyzetméter alapterületű, Openville-re keresztelt ingatlanegyüttest 220 millió euróból építik fel. A munkálatok idén ősszel kezdődnek, és több évig tartanak majd, de az irodaházak egy részét már jövő év végén átadják.

Kapcsolódók

Kimaradt?