Kínában is jobban keresnek, mint Kolozsváron

A multinacionális vállalatok kolozsvári alkalmazottait jobban fizetik, mint delhii vagy kalkuttai kollégáikat, ám egy zürichi hatszor többet keres náluk. A távol-keleti gazdasági nagyhatalom három városában is legalább 40 százalékkal többet keresnek az alkalmazottak, mint kolozsvári társaik.

Három földrész több mint 30 városát hasonlította a Hay Group marketing tanácsadó cég abból a szempontból, hogy az ott működő multinacionális vállalatoknak mennyit kell költeniük az alkalmazottakra. A kutatásban két romániai település, Kolozsvár és Bukarest szerepelt.

A tanulmány szerint a kincses város világviszonylatban a befektetők számára legvonzóbb városok közé tartozik. „Nagyon jól állunk az ár/érték arány tekintetében. Drágábbak vagyunk, mint India, de olcsóbbak, mint a nyugati országok, a munkaerő felkészültsége pedig megközelíti a nyugat-európai szintet. Ez az oka annak, hogy Románia vonzó a beruházók számára” – összegezte a kutatás eredményeit Mihaela Lupu, a Hay Group egyik hazai vezetője.

A felmérésben szereplő városok közül csak öt indiaiban (Bombayban, Kalkuttában, Delhiben, Bangaloreban és Punában) alacsonyabbak 15-20 százalékkal a bruttó bérköltségek, mint Kolozsváron. Az erdélyi főváros a közép-európai régión belül is nagyon kedvező helyzetben van: a csehországi Pilsenben kb. 18, Prágában 32, Pozsonyban 39, Varsóban pedig 37 százalékkal kell többet költenie a munkáltatónak az alkalmazottakra.

Még nagyobb a bérkülönbség a feltörekvő gazdaságokhoz képest, Mexico City-ben, a brazil Rio de Janeiróban és Sao Paolóban vagy a dél-afrikai Pretoriában mintegy 40 százalékkal nagyobbak a bérek, mint Kolozsváron.

A kínaiak 40 százalékkal keresnek többet

Kínával kapcsolatban gyakori vélekedés, hogy ott éhbérért, a rabszolgaságot idéző körülmények között dolgoztatják az embereket, ám a valóság, úgy tűnik, ennél összetettebb. A tanulmány szerint a távol-keleti gazdasági nagyhatalomnak három városában is a munkavállalók legalább 40 százalékkal többet keresnek, mint kolozsvári kollégáik.

Így például Shenzenben, ahol a telekommunikációs és számítástechnikai óriás, a Huawei székhelye van, a bruttó bérek majd 47 százalékkal nagyobbak, mint az erdélyi városban. A felmérésben szereplő települések közül messze kimagaslik a svájci Zürich és Genf, melyekben az átlagos fizetések kb. hatszor nagyobbak a kolozsváriaknál.   

Kolozsvár olcsóbb Bukarestnél

Kolozsvár Románián belül is vonzó a beruházók számára. Nagy egyetemi központ, ezért a magasan képzett munkaerő rendelkezésre áll, ugyanakkor, bár a bérek az utóbbi években dinamikusan nőttek, különösen az informatikai szektorban, az átlagos bérköltség még mindig 18 százalékkal alacsonyabb, mint Bukarestben.

A tanulmány készítői ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy gondok vannak az oktatási rendszerrel, ami középtávon leronthatja a hazai versenyképességet. „Nagyobb összhang kellene hogy legyen a versenyszféra igényei és az oktatás között. Sok nyugati befektető rámutatott már, hogy az oktatási program nem idomul kellőképpen a munkaerőpiac igényeihez, ami miatt az elkövetkező generációk nem lesznek kellőképpen felkészültek” – nyilatkozta Mihaela Lupu.   

Kapcsolódók

Kimaradt?