Nincs állami támogatás a külföldi civil szervezeteknek Oroszországban

Semmilyen állami támogatást nem kapnak a jövő évben a külföldi ügynöknek minősített civil szervezetek Oroszországban – jelentette az AFP francia hírügynökség csütörtökön.

Az Oroszországban tevékenykedő jogvédő szervezetek túlnyomó többsége a korábbi évekkel ellentétben semmilyen állami támogatásban nem részesül a 2016-os esztendőben – olvasható a támogatási pénzek elosztását végző állami ügynökség honlapján. Ennek megfelelően a Memorial nevű tekintélyes emberi jogi szervezetnek az országba érkező menekülteket és bevándorlókat segítő programja sem részesült állami finanszírozásban. De hasonlóan járt egyebek mellett a Golosz jogvédő szervezet és a Fonds Verdict Social nevű csoport is. Utóbbinak elutasították a 3 millió rubelről szóló pályázatát, amely összeget a rendőri tevékenység monitorozására kívánt fordítani.

A hatóságok ezen civil szervezetek mindegyikét külföldi ügynökként vették nyilvántartásba a 2012 novemberében hatályba lépett, úgynevezett külföldi ügynöktörvény alapján. Bizonyos csoportok az elutasító döntés után úgy döntöttek, más utakon próbálnak pénzhez jutni, a Golosz például közösségi finanszírozással próbálja előteremteni a működéséhez szükséges összeget. Az egyedüli kivétel az Emberi Jogok Védelméért elnevezésű, szintén külföldi ügynöknek minősített civil szervezet, amely 3,2 millió rubel támogatásban részesült.

„Az állami támogatások többségét hazafias projektek kapják” – közölte az AFP-vel Marija Lipman politikai elemző. A Haza nevű civil szervezet például 12 millió rubelt kapott egy ifjúsági fórum szervezésére az Oroszország által tavaly márciusban bekebelezett Krím félszigeten. A nem kormányzati szervezeteket (NGO-kat) korlátozó, Oroszországban és külföldön is sokat bírált orosz szabályozás szerint ha az NGO-k működésükhöz külföldi támogatást kapnak és politikai tevékenységet folytatnak, külföldi ügynökként kell nyilvántartásba vetetniük magukat, ellenkező esetben pénzbüntetéssel sújthatók. Az oroszországi civil szervezetek egy része elutasította, hogy nyilvántartásba vetessék magukat, és inkább lemondtak a külföldi támogatásról.

Kimaradt?