Közel 4 millióra taksálják a szatmári jégkárokat

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb természeti csapása volt Szatmár megyében a május 25-i jégverés. Az azóta eltelt időben sokszor hallhattuk már ezt a kijelentést, a Szatmár Megyei Prefektúra hivatalos adatai azonban igazolni látszanak annak igazságtartalmát.

Az eddigi, nem végleges adatok adatok szerint ugyanis 22541 hektárnyi mezőgazdasági területet, több ezer lakóházat és gazdasági épületet, közel 730 ezer tetőcserepet és 46 ezer hullámpalát rongált meg illetve tett tönkre a jég. A szakemberek felmérése szerint az okozott kár Szatmár megyében meghaladja a 3,76 millió lejt - írja a szatmar.ro.

A prefektúra tájékoztatása szerint jelentős mezőgazdasági kárt szenvedtek a gazdák Halmi, Mikola, Kökényesd, Szopor, Ákos, Krasznabéltek, Remetemező, Pusztadaróc, Barlafalu, Szamosdob, Lázári, Bogdánd községekben és Erdődön. Ami a mezőgazdasági kultúrákat illeti, jég vert el 10.974 hektár kukoricát, 5435 ha. búzát, 1533 ha. napraforgót, 1083 ha. tritikálét, 1081 ha. repcét, 440 ha. epret, 410 ha. szóját, 399 ha. szőlőt, 377 ha. árpát, 320 ha. zöldséget, 307 ha. zabot, 119 ha. lucernát, 58 ha. takarmánynövényt, egy hektár dohányt illetve 4,1 ha. melegházat.

Eugeniu Avram prefektus a belügyminisztériumhoz fordulva az állami tartalékból egy millió darab tetőcserepet, 50 ezer darab tetőkupát és 10 ezer négyzetméter tetőtáblát kért. Ezzel kapcsolatban érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet Aurel Bojan bogdándi polgármester. Elmondása szerint megvan az anyag (cserép), az embereknek van pénzük fizetni, de nincs kinek: alig találnak szakembert, aki el tudja végezni a munkát.

Kapcsolódók

Kimaradt?