Épül a körforgalom Háromszék legveszélyesebb útkereszteződésénél

Elkezdődött a körforgalom megépítése Háromszék legforgalmasabb útkereszteződésénél, Rétyen.

A háromszéki hatóságok többszöri kérésére a 11-es és a 13E jelzésű országutak kereszteződésében az Országos Útügyi Hatóság brassói igazgatósága építeti a körforgalmat, amelyet tervek szerint másfél-két hónap alatt készítenek el.

A Sepsiszentgyörgyöt Kovásznával, illetve a Brassót Kézdivásárhellyel összekötő országutak kereszteződésében naponta több tízezer autó halad át, és a körforgalom megépítésével egyrészt folyékonyabb lesz a járműforgalom, de várhatóan csökken a szinte mindennaposnak számító balesetek száma is.

A háromszéki önkormányzat és a rendőrség is már rég sürgeti a rétyi körforgalom megépítését. A munkálatok korábbi megkezdését az akadályozta, hogy a nagy autósforgalom számára megfelelő körforgalom megépítéséhez nem volt elegendő a meglévő úttest szélessége, ezért a kereszteződésben lévő üzemanyagtöltő állomás ingyen átadott egy 100 négyzetméteres területet az útügynek, ennek telekkönyvezését kellett megoldani.

Ion Popa rendőrparancsnok korábban arról tájékoztatott, hogy átfogó elemzést készítettek a Kovászna megye területén lévő megyei és országutak „gyenge pontjairól”, ezt elküldték az érintett önkormányzatoknak és az országos útügyi hatóságnak is. Van ahol az úttest és gyalogátjárók újrafestését, közlekedési táblák elhelyezését javasolták.

Kapcsolódók

Kimaradt?