IMF: nem változott a világgazdasági kilátás

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem változtatott a világgazdaság idei évi növekedésének várható ütemének előrejelzésén januárhoz képest, míg a jövő évre vonatkozó becslését minimálisan javította.

A kedden nyilvánosságra hozott World Economic Outlook (WEO) jelentés frissítése szerint 2015-ben 3,5 százalékos, 2016-ban 3,8 százalékos globális gazdasági növekedés lehet. A jövő évit 0,1 százalékponttal emelte az IMF a januári becsléshez képest.

Az IMF előrejelzése szerint a fejlett országok gazdaságnövekedése a tavalyi 1,8 százalékról idén 2,4 százalékra nő és 2016-ban is 2,4 százalék lesz. Ezen belül az amerikai gazdaság bővülése a tavalyi 2,4 százalékról idén 3,1 százalékra nő, és ugyanez az ütem várható jövőre is.

Az euróövezeti gazdaság növekedése a tavalyi 0,9 százalékról idén 1,5 százalékra gyorsul és 1,6 százalékkal nő a GDP jövőre. Az idei 1,6 százalékos német gazdaságnövekedés megegyezik a tavalyival, jövőre 1,7 százalék lehet a növekedési ütem. A tavaly még 0,4 százalékkal zsugorodó olasz GDP idén 0,5 százalékkal, jövőre 1,1 százalékkal nő a valutaalap legújabb előrejelzése szerint.

A fejlődő gazdaságú országok együttes GDP-növekedése idén 4,3 százalékra mérséklődik a tavalyi 4,6 százalékról és az egy évvel korábbi 5 százalékról, jövőre azonban már 4,7 százalék lehet a bővülés.

A Független Államok Közösségének (FÁK) idei GDP-je 2,6 százalékkal zsugorodik a tavalyi 1 százalékos növekedés után. A valutaalap jövőre itt minimális, 0,3 százalékos gazdasági élénkülést vár. A FÁK eredményét Oroszország rontja, amelynek a gazdasága idén 3,8 százalékkal, jövőre további 1,1 százalékkal zsugorodik a tavalyi 0,6 százalékos növekedés után.

A valutaalap szerint Kína gazdaságnövekedése fokozatosan lassul, a tavalyi 7,4 százalékról idén 6,8 százalékra, jövőre 6,3 százalékra. India gazdasága ugyanakkor élénkül, a tavalyi 7,2 százalékról idén 7,5 százalékra, és jövőre is ugyanez a ráta várható.

A latin-amerikai térségben a brazil GDP idén 1 százalékkal zsugorodik, jövőre 1 százalékkal nő a tavalyi 0,1 százalékos bővülés után. Mexikó gazdasága a tavalyi 2,1 százalékos növekedés után idén 3 százalékkal, jövőre 3,3 százalékkal bővül.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?