Fellendülhet a Romániába tartó bevásárlóturizmus

A szombati Magyar Nemzet szerint fellendülhet a Magyarországról ​Romániába tartó bevásárlóturizmus, miután a tervek szerint júniustól 9 százalékra csökken valamennyi élelmiszer általános forgalmi adója.

Az olcsóbb beszerzés lehetősége több, határ menti településen lakó magyar családot a romániai boltokba csábíthat majd - mondta az újságnak az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. Vámos György szerint a fogyasztói árakon kívül általában a nemzeti valuták aktuális árfolyama valamint az üzemanyag-költségek is befolyásolják a bevásárlóturizmus alakulását.

Az OKSZ főtitkára szerint, ha a román piacon jelentősen mérséklődik a termékek áfatartalma, és a Magyarországon jellemző 27 százalékos kulcsnak csupán a harmada terheli majd a romániai árucikkeket, az eddiginél több család dönthet úgy, hogy hétvégente néhány kilométerrel arrébb intézi nagybevásárlásait, esetleg összekötve egy turisztikai programmal. Ezek a kiadások nem a hazai költségvetést gyarapítják majd - jegyezte meg.

Attól ugyanakkor a főtitkár szerint nem kell tartani, hogy a nagy áfakülönbség miatt elharapózik a feketézés az itthoni élelmiszerpiacon. A magyar piacon az online pénztárgéprendszer és az élelmiszer-szállítmányokat regisztrációs kötelezettség alá vonó elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer eleve alaposan megnehezítheti a feketézők dolgát - mondta.

Az újság emlékeztet: pénteken Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter megemlítette, a magyar kormány is vizsgálja, mely termékeknél lenne célszerű az áfa mértékét csökkenteni.

Kapcsolódók

Kimaradt?