Újabb kollektív elbocsátást kezdeményezett a Verespatakon aranybányát nyitni tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC), amely a megmaradt száz munkásának mintegy 35 százalékát küldi el – közölte szerdán a vállalat.
Újabb embereket küldenek el a verespataki aranybányától
A Mediafax hírügynökség által idézett közlemény szerint az elbocsátás pontos méretéről annak függvényében döntenek, hogy miben állapodnak meg a szakszervezetekkel. A vállalat azzal magyarázta a döntést, hogy a román hatóságok "indokolatlanul késleltetik" a beruházási terv engedélyeztetési folyamatát.
Az RMGC február közepén jelentette be, hogy 70 dolgozót meghatározott időre kényszerszabadságra küld, és tevékenységét 30 emberrel folytatja. A mostani kollektív elbocsátás a következő lépése ennek a leépítési folyamatnak. A kanadai beruházó nem először hoz döntést elbocsátásról, hiszen egy évvel ezelőtt elküldte dolgozóinak csaknem 80 százalékát.
Ugyanakkor a vállalat nem mond le a kitermelés jogáról, jelezték, hogy hajlandók továbbra is megvalósítani a beruházást, és reményüket fejezték ki, hogy az engedélyezési folyamat újraindítására irányuló konzultációsorozat a román hatóságokkal mielőbb elkezdődik.
Az RMGC anyavállalata, a kanadai Gabriel Resources január közepén szorgalmazta, hogy folytassák a hatóságok velük a kitermelési engedély megadásáról elkezdett, majd felfüggesztett tárgyalásokat. A vállalat kilátásba helyezte, hogy kedvezőtlen válasz esetén kártérítést követel a román államtól.