Határszéli boltok járnak jól a vasárnapi magyar zárlattal

Szlovákia felé már elindult a magyarországi bevásárlók hulláma: főleg a pozsonyi és a délnyugat-szlovákiai bevásárlóközpontokat rohamozták meg vasárnap, miután Magyarországon - kevés kivételtől eltekintve - vasárnaponként zárva lesznek a nagy elárusító helyek.

„Egy hétvégéből ugyan nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de az már tény, hogy ezen a vasárnapon a korábbiakhoz képest jóval több magyarországi, illetve csallóközi rendszámú személygépkocsi parkolt a pozsonyi plázák, továbbá főleg a nyitrai bevásárlóközpont előtt" - tájékoztatott Miroslav Pálffy szlovákiai gazdasági elemző.

Peter Pohanka, a CBRE Slovensko pénzügyi tanácsadója szerint a magyarországiakon kívül  ezentúl elsősorban a csallóköziek úti célja változhat meg és Budapest, Győr, Komárom és Mosonmgyaróvár helyett Szlovákia fővárosába tarthatnak.

„Szombatonként e régió polgárai a téli hónapokat kivéve jórészt a kertjeikben, valamint a házaik körül szorgoskodnak, mostanáig rendszerint a hét utolsó napján indultak több ezren bevásárlással egybekötött kirándulásra, főleg a szomszédos Győr-Moson-Sopron megyébe. Mostantól ők is alighanem Pozsony felé veszik az irányt, mert a vasárnapi shoppingolásról nem mondanak le, ráadásul nekik árfolyamgondjaik sem lesznek" - vélekedett a pénzügyi szakember.

Kimaradt?