Háromszék: 8 év alatt egymilliárd euró fejlesztésére

A következő nyolc évben egymilliárd eurót fordítanának Kovászna megye fejlesztésére, ezt a célt tűzte ki a szerdán Sepsiszentgyörgyön bemutatott Potsa József megyefejlesztési és közösségépítési program.1031 ts A programot Potsa Józsefről nevezték el, ugyanis az ő főispánsága idején indult el a fejlődés és polgáriasodás útján Háromszék.

Tamás Sándor háromszéki tanácselnök emlékeztetett, hogy Kovászna és Hargita megye a Közigazgatási Minisztériumtól elnyert pályázati pénzből elkészítették Székelyföld fejlesztési stratégiáját, a most bemutatott Potsa József fejlesztési program az erre épülő cselekvési terv, amelyben konkrét költségvetést, határidőket, felelősöket neveznek meg az egészségügy, gazdaság, vállalkozás, befektetés, tudomány, kultúra, szociális háló és sport fejlesztésére.

A programot Klárik László volt megyemenedzser készítette, aki szerdai bemutatón rámutatott, a 2020-ig tartó időszakban három forrásból, európai uniós pénzekből, kormánytámogatásból és helyi költségvetésből fejlesztik Kovászna megyét. A szakember szerint a háromszéki mezőgazdaságot nyolc év alatt lehet versenyképessé tenni, ehhez arra van szükség, hogy megduplázzák a megyébe érkező, évi 30 millió euróra tehető, főként területalapú támogatási összeget - az ágazatra a következő években 480 millió eurót kívánnak költeni.1031 k

Kovászna megyében 550 kilométer utat kell felújítani, ehhez 290 millió euróra van szükség. A víz és csatornarendszer tekintetében jelentős különbség van a háromszéki városok és falvak között, erre a célra már nyertek 107 millió eurót, amelyből 2014-ig korszerűsítik a városok ivóvíz és csatorna rendszereit. A falvakon szükséges további munkálatokra 150 millió eurót szeretnének még bevonni, hogy Kovászna megye minden lakosának jó vize legyen - részletezte Klárik László, aki szerint már leadtak a Környezetvédelmi Minisztériumhoz egy 80 millió eurós pályázatot.

"A háromszéki oktatás és egészségügy fejlesztésére pedig további 80 millió eurót kell költeni" -  összegzett a Potsa József program készítője. A volt megyemenedzser rámutatott: Kovászna megye jelenleg kétszer többet fizet a közkasszába, mint amennyit visszakap onnan, ugyanis ez a befizetett összeg 48,15 százalékát jelenti. Meglátása szerint egy pénzügyi autonómiával is rendelkező Székelyföldnek nagyobb esélye lenne a fejlesztéshez szükséges pénzek megszerzésére.  {loadposition emnp}

Kimaradt?