Kertésznapot tartottak Nyárádszeredában

Tizenharmadik alkalommal szervezete meg Nyárádszeredában a Budapesti Corvinus Egyetem Kertésztudományi Karának nyárádszeredai tagozata a kiállítással, szakmai előadással egybekötött kertészeti vásárt.

A rendezvényen többnyire a kertészeti egyetem volt diákjai vettek részt, ahogy dr. Jakab Sámuel rektor az újságíróknak elmondta, a végzettek többsége kertészkedéssel, virág- és zöldségtermesztéssel, valamint kertépítéssel foglalkozik. A kiállítók között a Maros megyeik mellett Kovászna, Hargita és Fehér megyéből érkeztek még virág- és zöldségmagvakkal, gyümölcsfa-csemetékkel, dísznövényekkel, mézzel, borral, pálinkával.

A vásárnak, mint minden évben, most is a Művelődési Otthon és az előtte levő tér adott helyet. A kiállítóktól cserepes virágokat, például cikláment 10 lejért, tulipánt 6-ért, szekfűt 4-ért, árvácskát 1,50-ért lehetett vásárolni, ezen kívül muskátlit, primulát, szőlő-, fekete ribizli-, málna dugványokat, szamóca töveket. Ilyenkor tavasz elején nagy keletje van a különféle virágkompozícióknak, amelyeket száraz virágokból készítenek, illetve a rózsafajták is kelendőek voltak.

Mézet, gombát, bort és pálinkát is kiállítottak. Pálinkából, a Csipán-féléből, almát, szilvát, barackot, meggyet és áfonyát kínáltak eladásra.

A magok, virágok, csemeték mellett kerti szerszámokat, a borkészítésnél nélkülözhetetlen eszközöket, növénytápot, virágföldet is vásárolhattak az érdeklődők.  A kertészeti napon a megújuló energiákról Vallasek István tartott előadást. 

 

Kimaradt?