Az energiapiacra is betörne Teszári Zoltán cége

A romániai telekommunikációs piac meghódítása után az energetikai piacon is megpróbálja megvetni a lábát az RCS&RDS tulajdonosa, Teszári Zoltán nagyváradi üzletember – írja az ebihoreanul.ro. A cég nem csak internetet és kábeltévét, hanem áramot is szolgáltatna az ügyfeleinek.

„Románia leggazdagabb magyarja” az elmúlt időszakban hét erdélyi napelem-parkot vásárolt meg Erdélyben és a Partiumban, többek között Bihar megyében is. A létesítmények össztermelése 23,5 ezer megawatt, a megtermelt energia pedig máris vevőre talált.

Az első ügyfél a nagyváradi közszállítási vállalat volt, amely egy évig az Electrica vállalat áránál 23 százalékkal olcsóbban kap összesen 10 ezer megawatt áramot Teszári cégétől. Idén januárban a szerződések száma bővült, mára már Nagyvárad több ipari létesítménye is az RCS&RDS-től vásárol elektromos energiát, szintén a piaci árnál olcsóbban.

Teszári cége júniustól már a kisfogyasztókat is megkörnyékezné szerződésajánlatokkal. Szándéka szerint az RCS&RDS felajánlja majd az kábeltelevízió- és internet-szolgáltatásra szerződött ügyfeleinek, hogy vásároljanak tőlük áramot is, az Electrica árainál olcsóbban. Az ajánlat csábítónak bizonyulhat, mert a cég állná az átállás költségeit is.

Teszári Zoltán a leggazdagabb erdélyi üzletember, vagyonát 560 millió euróra becsüli a Capital gazdasági lap. Az RCS&RDS-nek 2013-ban 470 millió eurós forgalma volt, mára már Románián kívül Magyaroszágon, Csehországban, Szerbiában, Spanyolországban, Olaszországban, Szlovákiában és Horvátországban is jelen van. 

Kapcsolódók

Kimaradt?