Nem talált palagázt Romániában a Chevron

Immár amerikai forrásból is megerősítést nyert az a hír, hogy nem talált palagázt a föld mélyén Pungeşti térségében a Chevron, így elhagyja Romániát. 

Bloomberg és a The Wall Street Journal az amerikai óriáscég felső vezetőségére hivatkozik, de a Chevron hivatalosan még nem jelentette be a hírt.A szénhidrogén-termékek világpiaci árának visszaesése közepette az amerikai cég a közelmúltban felhagyott a lengyelországi és ukrajnai palagáz-üzlettel is.

Victor Ponta miniszterelnök már tavaly novemberben elkotyogta, hogy tudomása szerint az országnak nincsenek is palagáztartalékai, így hiábavaló volt a kitermelésével kapcsolatos vita.

A Chevron 2014 májusában kezdte a próbafúrásokat a Vaslui megyei Pungești község körzetében, a feltárási munkák két hónapig tartottak. A cég tevékenységét tiltakozáshullám övezte, a helyiek a zöld szervezetekkel karöltve többször is tüntettek a munkálatok ellen. 2013. decemberében különleges közbiztonsági övezetté nyilvánították a térséget, ahol a csendőrök szükségállapothoz hasonló fokozott ellenőrzést vezettek be. A palagáz-kitermelés ellenzői veszélyesnek és környezetrombolónak tartják az amerikaiak által alkalmazott technológiát, vagyis azt, hogy homokkal és vegyi anyagokkal kevert vizet sajtoljanak nagy nyomáson a kőzetbe, annak megrepesztése, illetve az ott lévő gáz kiszabadítása érdekében.

Korábban egyes lapok arról cikkeztek, hogy Moszkva érdekeit sértené, ha Romániában elindulna a palagáz kitermelése, mert ezzel csökkenne a térség és az egész Európai Unió energetikai kiszolgáltatottsága. Az Evenimentul Zilei című lap 2013-ban azt állította, hogy "nem a moldvai kisvárosokban és falvakban hirtelen megélénkült polgári öntudat", hanem Oroszország áll a palagáz elleni romániai tüntetések hátterében.

Kapcsolódók

Kimaradt?