Nem fejeződött még be a három éve leállt Malév felszámolása

Három évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után a Malév. A nemzeti légitársaság utolsó járata, az MA745-ös Helsinkiből háromnegyed tízkor landolt Budapesten. A cég felszámolása azóta sem fejeződött be, új légitársaság pedig nem indult helyette, bár erre voltak próbálkozások.

A leállás közvetlen előzménye az volt, hogy 2012. január 9-én az Európai Bizottság a Malév számára nyújtott állami támogatás visszafizettetésére szólította fel Magyarországot. Az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testülete megállapította, hogy a nemzeti légitársaság számára 2007 és 2010 között a privatizációval és a visszaállamosítással összefüggésben nyújtott finanszírozás jogellenes állami támogatásnak minősül, mivel a Malév nem volt képes ilyen finanszírozáshoz jutni a piacról a magyar hatóságok által nyújtott feltételek mellett.

A kormány többször jelezte: elkötelezett a nemzeti légitársaság mellett, majd miután a légicég finanszírozása ellehetetlenült, a kormány a légitársaságot stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette. A csődtörvény szerint a kormányrendelet kihirdetésétől kezdve a hitelezők csődeljárást nem kezdeményezhettek a Malév ellen.

Február 2-án, egy nappal a leállás előtt, a Fővárosi Bíróság rendkívüli moratóriumról és rendkívüli vagyonfelügyelő kirendeléséről döntött. Másnap reggel 6 órakor sajtóközleményben jelentette be a Malév, hogy a kár minimalizálása érdekében leállt a légitársaság. Limburger Lóránt vezérigazgató azt mondta, a szolgáltató partnerek egyik napról a másikra elkezdték előre kérni az általuk nyújtott szolgáltatások kifizetését. Ez olyan mértékben gyorsította fel a pénzkiáramlást, hogy tarthatatlanná vált a légitársaság helyzete.

A Malév utolsó járata az MA745-ös Helsinki-Budapest útvonal volt, amelyet egy Boeing 737-es teljesített. A közelkörzeti légiirányítástól a landolás előtt a pilóta „az utolsó Malév járat" nevében megköszönte a több évtizednyi közös munkát. A flotta gerincét adó 18 darab Boeing 737 Next Generation gépből 14-et, a "fekete sereget" még aznap este Shannonba, a gépek tulajdonosának, a International Lease Finance Corporation (ILFC) európai bázisára repülték. Budapestről a HA-LOB lajstromú 737-7Q8-as szállt fel utolsóként február 17-én; ez a gép volt 2003-ban az első Next Generation Boeing, amely Budapestre érkezett. A kisebb 737-eseket azóta megsemmisítették, a többit a lízingcég más légitársaságoknak adta bérbe.

A Malév leállása előtt egy másik típus, a Bombardier Q400 Dash 8-as is része volt a flottának, négy szolgált belőlük. A repülők közül kettő február 10-én repült Torp-Sandefjordba, egy akkor még Innsbruckban volt javításon. A leállás előtt szolgálatban lévő flotta utolsó gépét, amely szintén egy Q400-as volt, Leposa Attila és Leposa Edina - apa és lánya - repülte Torpba.

Mára egyetlen Malév-festésű gép maradt a repülőtéren: a Malév Express színeiben repülő CRJ200-as, amelyre folyamatosan próbál a felszámoló Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Zrt. vevőt találni. Egy másik típus, a hosszú távú járatokat teljesítő Boeing 767-200-as is az előtéren volt a leállás után, de új tulajdonosa kiszereltette belőle az összes értékesíthető műszert, majd hajtóművek, orrkúp és függőleges vezérsík nélkül átvontatták az irányító torony mögötti füves területre.

Bár Orbán Viktor miniszterelnök február 3-án azt mondta, nem lehetetlen az újraindulás, azóta nem jött létre újabb nemzeti légitársaság, noha civil kezdeményezések voltak erre. Sólyam Hungarian Airways néven indított légitársaságot Vágó József két üzlettársával, Lucsik Jánossal és Hurtyák Róberttel együtt. A tervekben szélestörzsű gépek is szerepeltek, a légitársaság soha nem szállított utasokat. Budapestre érkezett egy általuk bérelt Boeing 737-500-as 2013. augusztus 18-án a Sólyom színeiben, de nem sokkal később a gép visszarepült Írországba és azóta sem indult el a társaság egyetlen gépe sem.

A Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi közlése szerint a légitársaság a központi költségvetés bevételeihez közvetlen és közvetett módon évi mintegy 70 milliárd forinttal járult hozzá. Döntő részben külföldről származó árbevételei miatt az ország egyik legjelentősebb exportőre, a Budapest Airport forgalmának 40 százalékát biztosította. A Malév közel 3 millió utast szállított évente 23 ezer járatpáron és 45 városba repült közvetlenül.

A Malév felszámolása 2014 december végével sem ért véget, legutóbb június végéig hosszabbította meg a bíróság a felszámolás határidejét. A felszámolási eljárás során az egykori alkalmazottaknak idáig összesen bruttó 3,6 milliárd forintot fizettek ki, melynek forrását a bérgarancia-alap, illetve a saját értékesítésekből és követelésbehajtásokból befolyt bevétel képezte. A dolgozói követelések kifizetettsége átlagban elérte az 50 százalékot. Továbbra is értékesítésre vár a HA-LNA lajstromjelű, Bombardier CRJ200ER típusú repülőgép, a korábbi sajtóhírek szerint a 15 ezer órát repült gépért a felszámoló 3,6 millió dollárt, azaz 817 millió forintot kért.

Kimaradt?