Eladásra kínálnak két erdélyi magyar történelmi kastélyt

A bukaresti Artmark aukciós ház eladásra kínálja a Maros megyei sáromberki Teleki-kastélyt és a Hunyad megyei poklisai Pogány-kastélyt.

Az aukciósház – a honlapján közölt tájékoztatás szerint – szerdán mutatja be Bukarestben a történelmi épületek értékesítésére létrehozott üzletágát, amelynek kínálatában a két erdélyi kastély mellett más, a román kulturális örökség részét képező ingatlanok is szerepelnek.

Mint az aukciós ház illetékese az MTI-vel közölte, a kastélyokat nem a képzőművészeti alkotások esetében megszokott árverésen szeretnék értékesíteni, hanem a potenciális vásárlóktól várnak vételi ajánlatot. A kiindulási ár a Teleki-kastélyt esetében 450 ezer euró, a Pogány-kastély esetében pedig félmillió euró. Az Artmark illetékese közölte, hogy az eddigi visszajelzések alapján bizakodóan tekintenek az új üzletágra és több erdélyi történelmi épületről is tárgyalásokat folytatnak az ingatlanok tulajdonosaival.

A Krónika című napilap hétfői számában felidézte, hogy a Marosvásárhelytől 12 kilométerre északra fekvő sáromberki Teleki-kastélyt 1769-ben kezdték építeni, a munkálatok több mint fél évszázadig tartottak. A kommunista rendszerben államosított ingatlant 2005-ben szolgáltatta vissza az állam a Teleki családnak. Az 5050 négyzetméteres beépített területű ingatlanban – melyhez 1,5 hektáros telek tartozik – mezőgazdasági szakközépiskola működik.

A Kanadában élő tulajdonos, Teleki Samu a lapnak elmondta, néhány évvel ezelőtt hallani sem akart az örökség elidegenítéséről, de azóta belátta, hogy az épület egykori pompájának a visszaállításához tőkeerős befektetőre van szükség. Az 1750 lakosú Sáromberkén a magyar lakosság aránya 84 százalékos.

A Retyezát-hegység lábainál fekvő poklisai Pogány-kastélyt a 19. század elején építették. Az impozáns épülethez 18 hektáros védett park tartozik. A román lakosságú falu kastélyában az államosítás után szellemi fogyatékos gyermekek intézete működött.

A bukaresti Artmark aukciós ház – saját közlése szerint - 2014-ben 78 százalékos részesedéssel rendelkezett a romániai műkincspiacon.

Kimaradt?