A települések már nem kapnak a megyéktől költségvetés-kiegészítést

A kormány egy szerdán hozott határozattal kiiktatta a megyei önkormányzatokat a települési költségvetések kiegyensúlyozásának folyamatából, és megszabta a községek, városok, megyei jogú városok és megyeszékhelyek, valamint a megyék költségvetésének az alsó határát.

Amint Darius Vâlcov pénzügyminiszter a kormányülés után elmondta, a települések ezentúl közvetlenül a pénzügyminisztériumtól kapják meg a költségvetéseik kiegészítésére szánt összegeket, amelyek megállapításánál a közigazgatási egység lakosainak a számára, területének a méretére, útjainak a hosszára lesznek tekintettel. 

A kormányhatározat biztosítja, hogy a községek költségvetése legkevesebb 1,5 millió lej, a városoké legkevesebb 6 millió lej, a megye jogú városoké legkevesebb 20 millió lej, a megyeszékhelyeké legkevesebb 50 millió lej legyen. A rendelet a megyék számára is 80 millió lejben állapítja meg a költségvetés alsó határát.

Vâlcov: ez teljes decentralizációt jelent

A miniszter úgy vélte, hogy az új rendszer kizárja a politikai beavatkozásokat a költségvetés kiegyenlítésének folyamatából, hiszen a megyei önkormányzatok nem szólhatnak már bele ebbe.

„Ez teljes decentralizációt jelent, hiszen a megállapított összegeket az önkormányzatok közvetlenül kapják meg, a pénzügyminisztérium révén” - jelentette ki a miniszter. Valcov úgy vélte, az ország 3180 települése közül több mint 2000-nek nő meg jelentősen a költségvetése. Hozzátette, hogy a rendszer elsősorban a szegény településeket segíti. Olyan település is lesz, amelyik 900 százalékos növekedést könyvelhet el.

 „Ha négy évig megőrizzük ezt a költségvetés-kiegészítési rendszert, a legszegényebb vidékek polgármestereinek nem marad 2018-ra mentségük arra, hogy a településeiken esetleg nincsen ivóvíz és szennyvízhálózat, nincsenek korszerűsítve az iskolák” - jelentette ki a miniszter.

Borboly nem rajong érte. Borboly Csaba, a székelyföldi Hargita megye önkormányzatának elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a helyi önkormányzatok költségvetésének a kiegészítése eddig is nagyrészt megszabott feltételek szerint történt. A megyei önkormányzatok csupán az összeg húsz százalékáról rendelkeztek. Hozzátette, a korábbi rendszer lehetővé tette, hogy egyes megyei jelentőségű projektekre több pénzt juttassanak. Az elöljáró szerint a jelenlegi rendszer nincsen kellő mértékben tekintettel az egyes települések helyzetére.

Kimaradt?