Továbbra is a ROMSILVA kezeli a nemzeti parkokat

16 nemzeti park, illetve a parkok területén fekvő természetvédelmi területek tíz évre szóló adminisztrálási szerződését írta alá október 8-án Bukarestben a Környezetvédelmi és Klímaváltozási Minisztérium és az Országos Erdőgazdálkodási Hivatal (ROMSILVA). 

Az előző szerződések érvényessége év végéig szólt, ezért a zöld tárca meghirdette a pályázatot a 23 természetvédelmi terület – ebből 18 nemzeti park és 5 közösségi jelentőségű természetvédelmi terület – adminisztrációjára. A beadott iratcsomók elbírálását követően született döntés értelmében az említett területeket, a 2004–2014 közötti időszakhoz hasonlóan, az Országos Erdőgazdálkodási Hivatalra bízzák.

A Környezetvédelmi Minisztérium részéről aláíró félként jelen levő Korodi Attila, az RMDSZ minisztere kiemelte: „Őszintén örülök, hiszen hozzájárulhattam ahhoz, hogy azok a szakemberek, akik már tíz éve dolgoznak, folytathassák tevékenységüket. A természetvédelmi területek gondnoksága különleges tevékenységi terület, minden régiónak megvannak azok a sajátosságai, amelyek lehetőséget adnak az egyes különleges fajok védelmére. Ezért nagyon fontos, hogy olyan szakemberekre bízzuk, akik nemcsak a megfelelő képzettséggel rendelkeznek, hanem erre teszik fel az életüket, emellett pedig sok éves tapasztalattal rendelkeznek”.    

Korodi Attila és az általa vezetett intézmény szakemberei révén tehát sikerült biztosítani egy 10 évvel ezelőtt elindított munka folytonosságát. Akkoriban az első szerződések aláírásával letették egy, a természetvédelmi területeket adminisztráló országos rendszer alapjait. Nem mellékes az sem, hogy a ROMSILVA alkalmazásában 245 szakember dolgozhat országunk természeti kincseinek megőrzéséért, illetve annak fenntartható használatáért.

Kimaradt?