Itt az esély az észak-erdélyi autópálya építésének folytatására
Újraindulhat az észak-erdélyi autópálya építése azzal, hogy az Európai Bizottság elfogadta Románia hosszútávú szállítási tervét – írja az erdelyfm.ro.
A kormány így nagyobb eséllyel pályázik uniós forrásokra, amelyből finanszírozni tudják a sztráda megvalósítását. Egyelőre nem lehet tudni, hogy melyek azok a projektek, amelyeket prioritásként kezelnek, nem hivatalos források szerint azonban a kormány számára a Nagyszebent Piteşti-tel, a Piteşti-et Craiovával, valamint a Nagyváradot Brassóval összekötő autópálya bizonyos szakaszai jelentenek prioritást.
A hosszútávú szállítási terv elfogadása most azért is kedvez Romániának, mert a Bechtellel kötött szerződés felbontása óta a kormánynak nem volt pénze a munkálatok folytatására. A szállítási stratégia Románia 2030-ig megvalósuló közúti, vasúti, hajózási és légi infrastrukturális beruházási terveit tartalmazza, amelyekre összesen 37 milliárd eurós uniós támogatást igényelt az ország.