Nem elég a 4000 eurós fizetés a Tarom pilótáinak

Magasabb béreket követelnek a Tarom légitársaság pilótái, akiknek egy része kedden is folytatta a munkabeszüntetést. 

A román állami légitársaság közlése szerint a napi 59 járatuk közül kedden négyet töröltek, több másik késéssel szállt fel. A négy törölt  járat közül három nemzetközi volt, ezek a román fővárosból indultak Frankfurtba, Genfbe és Chișinăuba, majd Bukarestbe kellett visszatérniük. A negyedik törölt járat Bukarest-Iași között kellet volna hogy közlekedjen. Hétfőn hét járatot töröltek a pilóták spontán sztrájkja miatt, amely már vasárnap elkezdődött.

A Mediafax hírügynökség szerint a pilóták bérük miatt elégedetlenek, amely nem haladja meg havonta a 3800-4000 eurót, miközben nyugat-európai társaik akár a 20 ezer eurót is megkeresik. Az utaskísérők havi jövedelme a román légitársaságnál elérheti a 2200 eurót.

 A pilóták azt is követelik, hogy az új kollektív munkaszerződés értelmében joguk legyen 48 óra szabadságot kérni orvosi vizsgálat nélkül is, amennyiben nem érzik magukat elég pihentnek arra, hogy munkába álljanak. A pilóták egy része azt követően tagadta meg a munkát, hogy a kollektív munkaszerződés új változatát véglegesítették, és a kéréseiket nem tudták érvényesíteni.

Ioan Rus közlekedési miniszter kedden tárgyalásokra hívta a feleket, és vizsgálatot rendelt el a vállalatnál a panaszok kivizsgálása érdekében. A miniszter szerint az ellenőrzés lezárásig a pilóták vállalták a sztrájk felfüggesztését.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?