Index: az összes papírpénzt lecserélik Magyarországon

Az Index információi szerint a Magyar Nemzeti Bank hétfőn bejelenti, fokozatosan új bankjegyekre cseréli le a teljes hazai készpénzállományt.

Az MNB pénteken minden további magyarázat nélkül küldött ki egy sajtótájékoztató meghívót, amelyből csupán annyi derült ki: lesz új magyar készpénz, így hétfőig elvileg mindenki találgathat, hogy csak új, az eddigieknél nagyobb címletet vezetnek-e be, vagy lecserélik az összes forgalomban lévő papírpénzt.

Az Index információi szerint az utóbbit tervezi az MNB. 2018-ig új, az eddigiektől eltérő grafikájú bankjegyet vezetnek be az összes címletben. Ezt a portálnak több forrás is megerősítette.

A pénzcserénél az esztétikai és biztonsági szempontok mellett az Index szerint az is nyom a latba, hogy milliárdokat spórolhat az állam a lakosságnál maradó régi bankjegyek be nem váltásával. A pénzcserével ráadásul ellenőrizhetik is a lakosságnál lévő vagyonokat. Azoknak pedig, akiknek nem legális forrásból volt nagyobb mennyiségű felhalmozott készpénze, más valutára kell váltania a régit, hogy újból forinthoz jusson, ami szintén nyereséget termel majd.

A lépéssel az is megkérdőjeleződik a portál szerint, hogy a belátható jövőben lesz eurója Magyarországnak. A legutóbbi átfogó készpénzcserére az 1990-es években került sor, miután a korábbi avítt technikájú és részben elértéktelenedett magyar bankjegyek és érmék megértek a leváltásra.

A legutóbbi teljes érme- és bankjegycsere hét évig tartott. Akkor a nettó költsége ennek – azaz amiből levonták már a jegybank pénzcseréből származó bevételeit – közel hárommilliárd forint volt.

Kimaradt?