A kormány az EU engedélyét kérte az Oltchim megmentéséhez

A kormány az Európai Bizottság engedélyét kérte pénteken, hogy állami segítséget nyújthasson az Oltchim vegyipari üzemnek, amely a csőd szélén áll, a múlt héten lebonyolított privatizációs kísérlete pedig meghiúsult.

Victor Ponta pénteken közölte, hogy az állam 10 millió eurónál alacsonyabb kölcsönnel akarja megsegíteni a többségi állami tulajdonban lévő üzemet. A kormányfő abban bízik, hogy harminc nap alatt pozitív válasz érkezik, és az üzem fokozatosan újraindíthatja a termelést.

Ponta szerint elsősorban a hitelezők pénzéből folytatódna a gyár működésének finanszírozása, az állami kölcsön csak másodlagos szerepet tölt be, ez főleg azért szükséges, hogy a hitelezők biztosítékot kapjanak pénzük visszafizetésére.olt

Már 580 millió euró az adósság

Csütörtökön a gazdasági minisztérium közölte, hogy állami intézmények és magánvállalatok képviselőiből létrejött egy olyan bizottság, amelynek célkitűzése a gyár pénzügyi stabilitásának megteremtése. A testületben a gazdasági és pénzügyminisztériumon, valamint a privatizációs hatóságon kívül három kereskedelmi bank és az Electrica áramszolgáltató képviselői is helyet kaptak. A bizottságba azokat a kereskedelmi bankokat és szolgáltatókat válogatták be, amelyekkel szemben adósságot halmozott fel az Oltchim, vagy amelyek korábban hitelezték a vállalatot.

A bizottság megállapította, hogy a PVC-t és más műanyagtermékeket gyártó Râmnicu Vâlcea-i vegyipari vállalat az elmúlt öt évben 400 millió euró veszteséget halmozott fel és adóssága 580 millió euróra nőtt. A bizottság célul tűzte ki a dolgozók elmaradt béreinek kifizetését, az üzem fokozatos újraindítását, valamint egy stratégiai befektető megtalálását.

Nem mondtak le a privatizációról

Az állam ugyanis nem mondott le a privatizáció lehetőségéről. 2013-ban ismételné meg a privatizációs eljárást. A mostani azért hiúsult meg, mert tőkeerős külföldi beruházó nem jelentkezett, a hatóságok pedig Dan Diaconescu bulvármédia-sztár ajánlatát fogadták el, aki azonban nem rendelkezett a beígért 45 millió euróval.penzes zsak

Az Oltchim privatizációját a nemzetközi hitelezők szorgalmazták. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a sikertelen privatizáció óta még nem fejtette ki álláspontját a kormánynak az Oltchimmal kapcsolatos terveiről.

Kimaradt?