Megnyitotta kapuit a székelyudvarhelyi Őszi Vásár

A csütörtök délelőtt megtartott ünnepélyes megnyitót követően hivatalosan is megnyitotta kapuit Székelyudvarhelyen a XX. Őszi Vásár. Az eseményen jelen volt Radetzky Jenő miniszteri biztos, Zsigmond Barna-Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere, valamint az Őszi Vásár alapítója, László János székelyudvarhelyi vállalkozó.

László János házigazdaként köszöntötte a kiállítókat és az érdeklődőket, felelevenítve, hogy az első, 1993-as rendezvény még csak a Nemzetközi Kiállítás és Vásár nevet viselte.OsziVasarUdvh2012okt04 2

A régió közösségi eseménye

„Az Őszi Vásár az elmúlt húsz évben jóval több lett, mint a kereslet és kínálat találkozása, ez közösségi esemény, mely bölcsője is lett más vásároknak és fesztiváloknak. Úgy érzem, nagy szerepet vállaltunk a régió gazdasági fejlesztésében, a gazdasági kapcsolatok mai képének kialakításában” – mondta a vállalkozó.

A rendezvénysorozat fővédnökének, dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek az üzenetét Zsigmond Barna-Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja tolmácsolta. Az üzenetben a nemzetgazdasági miniszter köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt húsz évben szervezőmunkájukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez és egyúttal Székelyföld gazdasági fejlődéséhez.

Radetzky Jenő miniszteri biztos, a rendezvény védnöke köszöntő szavaiban hangsúlyozta, hogy a globalizáció jelenlegi szakaszában a nemzeti nagyvállalatok és a helyi termékek, a magyar termékek egyre fontosabbak lesznek. A miniszteri biztos gratulált a székelyföldi közösségnek ahhoz a termékeny közelmúlthoz, amikor Székely termékeket, Góbé termékeket és még néhány más projekt keretében újabb helyi termékeket juttattak piacra, illetve értek el ezek számára valóságos Kárpát-medencei ismertséget és népszerűséget.OsziVasarUdvh2012okt04 1

„Építsünk biztos jövőt!”

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke megosztotta a megjelentekkel azt a tapasztalatát, hogy gyakran hallja a megye különböző részein azt a véleményt, miszerint hátrányos a kereskedelem szempontjából az egyoldalúság, azazhogy a külföldiek jönnek hozzánk, és mi megvásároljuk a termékeiket.borboly

„Arra kell törekednünk, hogy a kultúra, a hagyományok és az anyanyelv kapcsát kihasználva termékeinkkel eljussunk a magyar piacra, számolva azzal, hogy mi is örvendünk, ha Székelyföldön magyar terméket, magyarországi árucikkeket vásárolhatunk. Az utóbbi időben egyre több olyan partnerségről hallunk, amely székelyföldi és magyarországi üzletember között alakult ki, és ez biztató. Az üzleti kapcsolatok kialakításához fontosak a találkozási keretek, lehetőségek, mint amilyen az idén jubiláló Őszi Vásár is” – mondta a tanácselnök, megköszönve a szervezőknek, hogy idén is együttműködhettek, és ezáltal a III. Székely Termékek Fesztiválja is kísérőrendezvénye a vásárnak.

A megyei tanács elnöke ismertette a jelenlevőkkel az általa vezetett intézmény keretében kidolgozás alatt álló, Építsünk biztos jövőt! című megyei gazdaságfejlesztési program négy alappillérét: minőségi élelmiszerek előállítása, a vendéglátás integrált gyakorlása, újrafelhasználható energia, fafeldolgozás.

 Borboly Csaba arra biztatta a jelen lévő vállalkozókat, hogy vállaljanak minél nagyobb szerepet ezeken a perspektivikus területeken. Végül gratulált a székelyudvarhelyi és udvarhelyszéki vállalkozói közösségnek a példás szervezeti élethez, illetve a különböző vállalkozói szövetségek mozgalmas tevékenységéhez, amelyek ugyancsak jó példái annak, hogy összefogással könnyebb előrehaladni.

A rendezvénysorozat délután üzleti konferenciával folytatódott a polgármesteri hivatalban, amelyen Hargita Megye Tanácsa részéről Kelemen Gábor tartott előadást a megyei tanács gazdaságfejlesztési célkitűzéseiről.

Kimaradt?