Milliárdokat keresett az Unión Románia

Uniós tagságunk most elkészült mérlege szerint igencsak jól jártunk a csatlakozással.

Románia 2007-es csatlakozása óta 14,4 milliárd euróval több pénzt kapott az Európai Uniótól, mint amennyit a közösségnek befizetett - áll a bukaresti pénzügyminisztérium által most kiadott jelentésben. Az ország mintegy 10,2 milliárd eurót adott be a közösbe, ahonnan 24,6 milliárdot kapott. A befolyt uniós pénzekből a legtöbb, 9 milliárd euró a strukturális és kohéziós alapokból jött, 5,9 milliárdot kapott a mezőgazdaság, 5,6 milliárdot a vidékfejlesztés és a halászat. A támogatások mellett plusz haszon, hogy jelenleg már a román export 70 százaléka az uniós országokba irányul.

Az igen pozitív adat meglehetősen meglepő, mert az uniós pénzek felhasználásában a leggyengébbek között vagyunk, a rendelkezésére álló összegeknek csupán 25 százalékát tudtuk igénybe venni, miközben Magyarország és Lengyelország mintegy 60, a balti államok több mint 70 százalékot. Bukarest a legtöbb pénzt sztrádaépítésre kérte, amelyek közül egyet sem sikerült befejezni.

A pénzek lehívását az is nehezítette, hogy az átlagot jóval meghaladó csalások miatt (ebben csak az olaszok előzik meg Romániát) az Európai Bizottság többször is befagyasztotta az átutalásokat.

Kimaradt?