Afrikai gyémántbányába fektetnek magyar vállalkozók

Gyémántbányába fektet Sierra Leonéban a budapesti tőzsdén jegyzett TWD Investments. A cég növeli tulajdoni arányát, és közvetlen irányításra törekszik a véres leszámolásokról hírhedt országban.

„Egy évtizede még rengeteg halálos áldozata volt a polgárháborúnak a szubszaharai Afrikában, de mára ez megváltozott, ezért vágtunk bele mi is az üzletbe” – mondta lapunknak Dámosy Zsolt, a TWD Investments Nyrt. igazgatóságának elnöke. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett cég nemrég 10,52 százalékos részesedést vásárolt a szintén magyar TransWorld Diamond Zrt.-ben. „Több mint négy éve foglalkozunk gyémántbányászattal Nyugat-Afrika csücskében. Koncesszióink száma meghaladja a százat, bőven rendelkezünk bányászatra alkalmas területekkel” – számolt be Kapitány János, a zrt. vezérigazgatója, aki hozzátette: nem tud más magyar érdekeltségről az afrikai gyémántüzletben.

Kapitányék eddig több ezer karátnyi gyémántot termeltek ki, aminek árfolyama meghaladja a hárommillió dollárt. Mint az üzlettársak elmondták, fantáziát és csökkenő kockázatot látnak az országban, ezt alátámasztja a legutóbbi IMF-jelentés is, ami 20 százalékos reál GDP-növekedésről számolt be. A TWD Investments Nyrt. igazgatósága tavaly év végén határozta el, hogy bevásárolja magát az üzletbe.
„Célunk, hogy megszerezzük a részvénypakett többségét, azaz 51 százalékát, és átvegyük a közvetett irányítást a gyémántbánya felett. Az ehhez szükséges megállapodásokat már megkötöttük. A gyémántbányászatot csak belépőnek tekintjük a Sierra Leone-i piacra” – mondta Dámosy Zsolt. Az egyik ilyen program a TWD Gate Apartments ingatlanberuházás, amely Sierra Leone szívében, Freetownban valósulna meg.

Kimaradt?